Szenzációs mérkőzésen harcolta ki az elődöntőbe jutást a Chelsea együttese, amely már az idegenbeli odavágón megnyugtatónak tűnő előnyt (3-1) szedett össze. A liverpooli drukkerek közül sokan már az első meccs után lemondtak a továbbjutásról, ráadásul a csapat motorja, Steven Gerrard egy kisebb sérülés miatt csak a lelátóról szurkolhatott a visszavágón a Stamford Bridge-en vendégeskedő Vörösöknek.
Benítez csapatának csak akkor volt némi esélye, ha hamar sikerül bevennie az utóbbi hónapokban sokat bizonytalankodó Cech kapuját. A néhány éve még a posztján a világ legjobbjának tartott cseh válogatottat jó párszor megtornáztatták a vendégek, és félóra elteltével le is dolgozták a hátrányukat: Fabio Aurelio egy cseles szabadrúgással, majd Xabi Alonso a büntetőpontról volt eredményes. Ekkor a londoniak csak az idegenben lőtt góljaiknak köszönhetően állták továbbjutásra.
12 gól két meccsen – emlékezetes csatát vívott a két angol csapat (GALÉRIA)
A meglepően sokat hibázó Chelsea-védelem kihúzta újabb kapott gól nélkül a szünetig, az öltözőben Guus Hiddink rendet tett a fejekben, és csapata rövid időn belül kiegyenlített. Ehhez Reina hibája is kellett. Az első félidőben becserélt Anelka beadását Drogba megcsúsztatta, s a vendégkapus olyan szerencsétlenül nyúlt a labdához, hogy az róla a kapujába pattant. Ezt követően Alex szabadrúgásból bődületes erővel bombázott a keresztléc alá. Ezúttal esélye sem volt Reinának.
A Liverpool kissé megtört azzal, hogy ismét távol került a továbbjutástól, a Chelsea pedig egy szép támadás után Lampard révén megfordította az állást. Ekkor úgy tűnt, végleg eldőlt a párharc, de a vendégek másképp gondolták: három perc alatt két gólt szerezve már csak egyetlen találatra voltak az elődöntőtől. Azonban az újabb drámai fordulat helyett a Chelsea adta meg zárszót a találkozónak, hiszen Lampard a 89. percben egy kétkapufás lövéssel beállította a 4-4-es végeredményt.
A Chelsea ezzel kiegyenlítette számláját a Liverpoollal szemben a közelmúlt BL-kudarcaiért: az elmúlt négy kiírásból háromszor az elődöntőben kerültek össze a Kékek és a Vörösök, s az első két alkalommal a liverpooliak, míg tavaly és idén a fővárosiak örülhettek.
A Bayern-Barcelona-párharcban is érvényesült a papírforma, de korántsem olyan izgalmak közepette, mint Londonban. A katalánok a müncheni 1-1-es döntetlennel, összesítésben 5-1-gyel jutottak be a legjobb négy közé, ahol a Chelsea-vel találkoznak.
A párharc már Camp Nou-ban eldőlt, maga Klinsmann is úgy nyilatkozott a visszavágó előtt, hogy a tisztességes helytállás a céljuk. A Barca-sztárok ezúttal is többet birtokolták a labdát, de a rövidpasszos játékuk korántsem volt olyan átütő erejű, mint egy hete. A müncheniek látványosan igyekeztek, az első félidőben még nem sok sikerrel. A katalánok védelme levette a pályáról Luca Tonit, Messiék pedig mintha egy kicsit visszafogottan passzolgattak volna.
A fordulás után a Barcelona vezetőinek tartott bemutatót Franck Ribéry, aki saját bevallása szerint a katalánoknál szeretné folytatni a pályafutását. A francia középpályás Ze Roberto passzával tört be a tizenhatoson belülre, majd miután Valdest elfektette, a hálóba helyezett.
Josep Guardiola csapatát felpaprikázta a bekapott gól, hozták az odavágón mutatott formájukat, és egy tanítanivaló támadás végén Keita révén egyenlítettek. A müncheniek védelme, akárcsak egy hete ismét csak nyomozta a labdát, Iniesta, Xavi, Eto’o és a gólszerző bolondot csinált Lucióékból.
A hátralévő időben már nem történt semmi, a döntetlennel a katalánok simán bejutottak a legjobb négy közé.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
Chelsea (angol)-FC Liverpool (angol) 4-4 (0-2)
Összesítésben: 7-5
Gól: Aurelio (19.), Xabi Alonso (28.), Lucas (81.), Kuyt (83.), illetve Drogba (51.), Alex (57.), Lampard (76., 89.)
FC Chelsea: Cech – Ivanovic, Alex, Carvalho, A. Cole – Ballack, Essien, Lampard – Kalou (Anelka 35.), Drogba, Malouda
FC Liverpool: Reina – Arbeloa (Babel 86.), Skrtel, Carragher, Aurelio – Lucas, Alonso, Mascherano (Riera 69.) – Benajun, Torres (N’Gog 80.), Kuyt
Bayern München (német)-FC Barcelona (spanyol) 1-1 (0-0)
Összesítésben: 1-5
Gól: Ribéry (47.), illetve Keita (73.)
Bayern München: Butt – Lell, Demichelis, Lucio, Lahm – Schweinsteiger, Ottl, Sosa (Hamit Altintop 78.), Ze Roberto (Borowski 78.) – Ribery, Toni
Barcelona: Valdes – Alves, Pique, Puyol, Abidal – Xavi, Yaya Toure, Keita – Iniesta (Hleb 78.), Eto’o, Messi
Játékvezető: Roberto Rosetti (olasz)
Szerdai meccsek:
Arsenal (angol)-Villarreal (spanyol) 20:45 ó (1-1)
FC Porto (portugál)-Manchester United (angol) 20:45 ó (2-2)
