Két nagyarányú vereséget (Wolfsburg, Barcelona) követően a bajor sztárcsapat könnyedén legyőzte hazai pályán az Eintracht Frankfurt együttesét, egy időre elnémítva Jürgen Klinsmann kritikusait. A Bayern trénere három helyen is változtatott a Barcelona elleni kezdőcsapaton, a kapuban azonban meglepetésre ismét a rutinos Butt kezdett.
A bajorokon látszott, hogy szerették volna feledtetni a szurkolókkal a megalázó BL-vereséget, Franck Ribéry már a 3. percben egy jól eltalált, 22 méterről eleresztett lövéssel megadta a meccs alaphangját. A gyors gól megnyugtatta a bajnokot, a Frankfurt viszont már ekkor feladni látszott a küzdelmet. A vendégek hátul rengeteg hibával játszottak, a bajor ellentámadásoktól tartva pedig csak nagyon óvatosan merészkedtek előre.
Ribéry ismét a legjobb müncheni volt (MTI/EPA)
Bő negyedóra után Ribéry ívelt egy szabadrúgást a tizenhatoson belülre, amit Luca Toni egy látványos mozdulattal lőtt kapásból a hálóba. A harmadik gólnál is elmélázott az Eintracht védelme: Nikolov kapus katasztrofálisan helyezkedett, társai pedig ámulva figyelték, ahogy Lucio a kapuba bólintott egy szögletet.
A bajorok nem játszottak különösebben jól, de ilyen gyenge ellenféllel szemben ez is bőven elég volt. A második félidőben egy újabb gyors Bayern-gól végleg eldöntötte az összecsapást, az utolsó félórában kedélyesen ellabdázgatott a hazaiak. Győzelmével a Klinsmann-csapat feljött a tabella második helyére, továbbra is három pont a lemaradása a Wolfsburggal szemben.
A farkasok Dzeko találatával szereztek vezetést a Mönchengladbach otthonában, annak ellenére, hogy az első félidőben jobb volt a tabella kieső helyen álló rivális. A szünet után fordult a kocka, a VfL volt jobb, de a hazaiak lőttek gólt. Magath csapatának tartását mutatja, hogy a hajrában Riether lövésével így is sikerült kicsikarni a győzelmet.
A Hertha és a Hannover otthonában is kezdő Dárdai Pál sorozatban harmadik vereségével elbúcsúzott a bajnoki címtől. Hajnal Tamásék hátrányból verték a Kölnt, a középpályás szerezte csapata második gólját a 3-1-es hazai sikert hozó meccsen. A magyar válogatott egy kifejelt labdára csapott le, és jó 20 méterről, kapásból kilőtte a bal alsó sarkot.
A Hoffenheim sorozatban kilencedik meccsén maradt nyeretlen, az újonc lassan az UEFA-kupás helyekről is lemondhat. A Schalke simán verte a Kalrsruhét, a Cottbus-Bielefeld kiesési rangadót 2-1-re nyerték a hazaiak.
Bundesliga, 27. forduló:
Bayern München-Eintracht Frankfurt 4-0 (3-0)
Gól: Ribéry (3.), Toni (17.), Lúcio (36.), Schweinsteiger (48.)
Borussia Dortmund-1. FC Köln 3-1 (1-1)
Gól: Subotic (29.), Hajnal (49.), Geromel (81., öngól), illetve Vucicevic (10.)
Energie Cottbus-Arminia Bielefeld 2-1 (1-0)
Gól: Rangelov (43.), Angelov (59.), illetve Munteanu (48.)
Hannover 96-Hertha BSC 2-0 (1-0)
Gól: Hanke (29.), Bruggink (62.)
Piros lap: Voronyin (89., Hertha BSC)
Hoffenheim-VfL Bochum 0-3 (0-1)
Gól: Sestak (42., 55., 69.)
Piros lap: Eduardo (60., Hoffenheim), Haas (61., Hoffenheim)
Borussia Mönchengladbach-VfL Wolfsburg 1-2 (0-1)
Gól: Dante (79.), illetve Dzeko (21.), Riether (85.)
Schalke 04-Karlsruhe 2-0 (1-0)
Gól: Kuranyi (24.), Farfan (80.)
Vasárnapi program:
Bayer Leverkusen-Werder Bremen 17 ó
VfB Stuttgart-Hamburger SV 17
