Élet-Stílus

Góleső a római derbin (videó)

Három piros lapot, hat gólt és Lazio-győzelmet hozott a római derbi az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, miközben pontokat hullajtott az éllovas Inter, az AC Milan viszont idegenben, a Chievo otthonában győzött.

Látványos, és szokás szerint rendkívül feszült meccset vívott egymással a Lazio és az AS Roma. A házigazda kékek kezdtek jobban, Pandev már a második percben vezetést szerzett egy kapáslövéssel, majd újabb két perccel később Zarate is beköszönt Doninak: 18 méterről lőtt a kapu bal oldalába.

Ezután fordult a kocka: a Roma a 10. percben Mexes révén szépített, s könnyen egyenlíthetett is volna, de a helyzetek kimaradtak, és Baptista fejesénél a kapufa is a Lazióval volt.

A szünet Lichtsteiner fejesével nőtt a Lazio előnye, és ez a gól alaposan felkorbácsolta az indulatokat. Ennek következtében a Lazio létszáma 10-re csökkent, míg az AS Roma a 76. perc után már csak kilenc emberrel futballozott. A szünetben a csapat szakvezetője, Luciano Spalletti is piros lapot kapott, miután majdnem összeverekedett a Lazio stábjának egyik tagjával.

Igaz, De Rossi bólintásával így is szépített a Roma, ám Kolarov 86. percben mindent eldöntött, miután 16 méterről a jobb alsó sarokba helyezett – beállítva ezzel a 4-2-es végeredményt.


Lazio-Roma 4-2

Némi meglepetésre megszakadt az Inter négymeccses győzelmi sorozata. Az éllovas hiába tett szert kétgólos előnyre a vendég Palermóval szemben, a szünet után a szicíliai csapat átvette a játék irányítását, s a hajrában két perc alatt egyenlített.

Előbb Cavani lőtt a rövid, azaz a bal alsó sarokba egy formás támadás végén, majd Succi talált be közelről. Sőt, a végén majdnem a győztes gólt is megszerezte vendéggárda… A Palermónak köszönhetően a most 10 pontos hátrányban lévő Juventus közelebb férkőzhet az Interhez, ha nyer a Genoa ellen.

A másik milánói alakulat, a Beckham nélkül futballozó AC Milan idegenben gyűjtötte be a három pontot: Seedorf góljával 1-0-ra verte a Chievót. A holland középpályás egy pompás akció végén, Inzaghi passzából lőtt 15 méterről a bal alsó sarokba.

Chievo-AC Milan 0-1

A legutóbbi négy mérkőzését elveszítő Torino Natali 88. percben szerzett góljával 2-1-re legyőzte a vendég Cataniát, így elkerült a kiesőzónából. Helyet cserélt a Bolognával, amely hazai pályán 4-1-re kapott ki a Sienától. Az ugyancsak bajban lévő Lecce szintén sajátjai előtt bukott el, 3-1-re kapott a Sampdoriától.

A Napoli gól nélküli döntetlenre végzett a vendég Atalantával szemben, ekképp a nápolyi csapat immáron 13 mérkőzés óta képtelen bajnoki meccset nyerni.

Serie A, 31. forduló:

SS Lazio-AS Roma 4-2 (2-1)
Gól: Pandev (2.), Zarate (4.), Lichtsteiner (58.), Kolarov (86.), ill. Mexes (10.), De Rossi (81.)
Kiállítva: Matuzalem (76.), ill. Panucci (62.), Mexes (76.)
Lazio: Muslera – Lichtsteiner (De Silvestri, 75.), Siviglia, Rozehnal, Kolarov – Brocchi, Ledesma, Matuzalem, Foggia (Mauri, 80.) – Zarate (Rocchi, 65.), Pandev
AS Roma: Doni – Motta, Mexes, Panucci, Riise – De Rossi, Pizarro (Taddei, 90.), Brighi (Tonetto, 65.) – Perrotta (Menez, 55.), Julio Baptista – Totti

Bologna-Siena 1-4 (1-2)


Gól: Marazzina (20.), ill. Calaio (5.), Portanova (11.), Ghezzal (62.), Harzsa (82.)

Chievo-AC Milan 0-1 (0-0)


Gól: Seedorf (49.)

Fiorentina-Cagliari 2-1 (0-0)


Gól: Pasqual (53.), Vargas (85.), ill. Ragatzu (87.)

Kiállítva: Agostini (66., Cagliari)

Internazionale-Palermo 2-2 (2-0)


Gól: Balotelli (15.), Ibrahimovic (39., 11-esből), ill. Cavani (73.), Succi (75.)

Lecce-Sampdoria 1-3 (0-2)


Gól: Caserta (58., 11-esből), illetve Pazzini (11.), Cassano (30., 87., mindkettőt 11-esből)

Kiállítva: Giacomazzi (72., Lecce)

SSC Napoli-Atalanta 0-0




Torino-Catania 2-1 (0-0)


Gól: Bianchi (82.), Natali (88.), ill. Martinez (84.)



Később:

Genoa-Juventus, 20:30

Vasárnap:

Reggina-Udinese, 16:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik