Élet-Stílus

Brnovics elintézte az MTK-t

A Győr Bojan Brnovics mesterhármasának köszönhetően hazai pályán 3-1-re verte a címvédő MTK-t a labdarúgó Soproni Liga 22. fordulójának nyitómeccsén.

A címvédő MTK kezdett jobban, az első félórában valósággal lefutballozta a pályáról a Győrt, jórészt Sztevanovics kapus bravúrjainak köszönhetően azonban nem került hátrányba a Rába-parti együttes. S ahogy az általában ilyenkor lenni szokott: a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát.

A 40. percben Bajzát jobboldali beadása után a hosszú saroknál üresen hagyott Brnovics a kapu jobb oldalába fejelt. A gól az MTK-t görcsössé tette, a győriek kedvét viszont meghozta.

Brnovics tarthatatlan volt (MTI)

Brnovics tarthatatlan volt (MTI)

A második félidőben veszélyesen futballozott az ETO, és Brnovics újabb két találatával el is döntötte a pontok sorsát.

A szerb támadó a 63. percben 13 méterről a bal alsó sarokba lőtt, kisvártatva pedig pazar gólt ragasztott a jobb felső felsőbe.

Az MTK egy nagy szigorral befújt büntetőből szépített, Kanta révén szépített. A hátralévő időben mind a két csapat előtt adódtak helyzetek, de az eredmény már nem változott.

A lehetőségeivel jobban sáfárkodó Győr megérdemelten győzött, és ezzel megtörte hárommeccses nyeretlenségi sorozatát.

Soproni Liga, 22. forduló:
Győri ETO FC-MTK Budapest 3-1 (1-0)
Gól: Brnovics (40., 63., 66.), ill. Kanta J. (84., 11-esből)

Szombat:
Haladás-Debrecen, 15:00
Nyíregyháza-Kaposvár, 19:00
Újpest FC-REAC, 19:00
BFC Siófok – Kecskemét, 19:00
FC Fehérvár-Budapest Honvéd, 19:00
Paksi FC-Vasas, 19:00

Vasárnap:
ZTE FC-Diósgyőri VTK, 17:30

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik