Az első félidőben két gól is esett, igaz, ezeken kívül alig akadt izgalom. A 32. percben Illés közeli, jól eltalált lövésével a hazaiak szereztek vezetést, de sokáig nem örülhettek.
Hét perccel később ugyanis Dudu góljával egyenlített a beteg Rudolf Gergelyt nélkülöző Debrecen: a válogatott támadót helyetesítő nigériai légiós Leandro beadását követően a földre fejelte a labdát, amelyen onnan a hálóba vágódott.
A Debrecen elbukott Zalaegerszegen (MTI)
A 63. percben ismét a zalaiak kerültek lépéselőnybe, Pavicsevics bólintott góltérően. A Debrecen előtt a hajrában két óriási egyenlítési lehetőség is adódott, de ezek kimaradtak.
Dudu ziccerénél Sluká a gólvonalról tisztázott, majd a támadó tizenegyesből próbálkozhatott, lövését azonban védte Vlaszák.
A ZTE Csank János irányítása alatt, október 18. óta veretlen a bajnokságban, és a mostani sikerével a harmadik helyre jött fel.
A zalaiak 2-1-es győzelmének nyilván Újpesten is örülnek, a listavezető lila-fehérek ugyanis ezzel megőrizték egypontos előnyüket a Lokival szemben.
Soproni Liga, 16. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:
ZTE FC – DVSC-TEVA 2-1 (1-1)
Gól: Illés (32.), Pavicevics (63.), ill. Dudu (39.)
