Babos Gábor, aki két sárgalapos figyelmeztetése miatti eltiltását tölti, már szerdán reggel visszaindult Hollandiába, ahol pénteken bajnoki meccs vár rá. „Sorstársa” Dárdai Pál maradt az esti, Málta elleni vb-selejtezőjére készülő válogatottunk gödi edzőtáborában, ahol Aczél Zoltán, Erwin Koeman egyik segítője kiadós tréninget tartott neki – olvasható az MLSZ honlapján.
A többiek sétáltak, kisebb sérülésüket kezeltették az egészségügyi stáb tagjaival (mindenki játékra kész!), majd a déli taktikai értekezlettel gyakorlatilag lezárultak az előkészületek.
A szövetségi kapitány csak rövid eligazítást tartott, mert – mint hangsúlyozta – másfél hete foglalkoznak az előttünk álló feladattal, így csak ismételni tudná önmagát. Mindenesetre többször is kijelentette, hogy egészséges agresszivitást vár el a játékosaitól! Elemezte az ellenfél várható hadrendjét, pontosította a pontrúgások variációit.
Az MLSZ ismételten felhívja a szurkolók figyelmét, hogy a lehetséges közlekedési problémák miatt időben érkezzenek a Puskás-stadionhoz, lehetőleg már egy órával a 19 órás kezdés előtt foglalják el helyeiket.
