Élet-Stílus

Szexi belgák, őrült frankok Budapesten

Március 20-a a Frankofónia nemzetközi ünnepe. Ebből az alkalomból a budapesti Francia Intézet további kilenc ország – Belgium, Kanada, Magyarország, Marokkó, Moldávia, Románia, Svájc, Tunézia és Vietnám – diplomáciai képviseletével fogott össze, hogy megrendezze a Magyarországon kilencedik alkalommal jelentkező Frankofónia Ünnepét.

A budapesti program kiemelkedő eseménye a France Culture rádióadó Les Papous dans la tête (Pápuák a fejben) című kultikus műsora. A kivételes irodalmi performansz alkotói vidám szó- és nyelvjátékkal várják a francia nyelv kedvelőit szombaton héttől a Francia Intézetben. A Bem rakparton látják vendégül a belga Képregénymúzeum Európaiak, európai szemmel című kiállítását is, amely egy mulatságos portrét fest a kontinens lakóiról.

A frankofón zenei világot idén az őrült francia La Caravane Passe és a svájci Gypsy Sound System képviselik, akik a Gödör Klubban lépnek fel március 20-án. A Frankofónia Ünnepe a már jól ismert frankofón mozi maratonnal zárul (március 27. 20 óra, Francia Intézet). Az öt filmből álló táv teljesítőit a Francia Intézet francia reggelivel jutalmazza. A Frankofóniát Debrecenben, Győrött, Miskolcon, Pécsett és Szegeden is megünneplik, ahol a helyi Alliance française (francia kulturális egyesület) gondoskodik a programokról.

Flamand április

A reneszánsz flamand mesterek kora óta soha nem pezsgett úgy Flandria kulturális élete, mint napjainkban. A különféle zenei műfajoktól a színházon és a táncon át a vizuális művészetek legfrissebb irányzataiig, gyakorlatilag nincs olyan művészeti ág, amelyben ne a legprogresszívebb vonulatot képviselnék a Belgium holland nyelvű részén élő művészek.

Ebből a rendkívül élénk kulturális életből merít az április 9-én kezdődő, „Futurspektiv – Új Flamand Mesterek” elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek keretében április 9. és 30. között tizenegy produkció érkezik Budapestre egy olyan régió képviseletében, amely egyszerre kozmopolita, s mégis jellegzetes helyi sajátosságokkal bír, amely egyszerre modern és mégis hagyománytisztelő.

Zita Swoon

Zita Swoon

A fesztivál nyitányaként a Philipp Herreweghe által alapított Collegium Vocale Gent adja elő Händel Brockes Passióját az Akademie für Alte Musik Berlin és neves szólisták közreműködésével. Az elismert koreográfus, Arco Renz, és társulata, a Kobalt Works előadása a nőiségről és a másságról szól, s a 21. századi táncnyelvet a kathak és a balinéz tánc illetve a kínai opera hagyományával ötvözi.

Az excentrikus filmesként ismert Wayn Traub tíz éve készülő trilógiájának záró darabját hozza el a Trafóba: a Maria Magdalena című „mozi-opera” – miként Traub nevezi – hamisítatlan, minden érzéket rabul ejtő totális művészet. A kultúrnomádokat tömörítő Zita Swoon elnevezésű zenekar a Millenárison fogja bemutatni, hogy miként mozoghat otthonosan egy zenekar egymástól olyan eltérő zenei világokban, mint a francia sanzon, a progresszív rock, a soul vagy az elektronikus tánczene. A fesztivál egyik legizgalmasabb eseményének ígérkezik az Ernst Múzeumban megtekinthető tárlat, amely négy flamand képzőművész alkotásait gyűjti egybe.

A Vérité Exposée című kiállításon Sven Augustijnen, David Claerbout, Ana Torfs és Els Vanden Meersch kérdeznek rá műveiken keresztül az egyéni és a történelmi emlékezet alapkérdéseire. Nem csupán zenei szempontból kínál izgalmakat a virtuóz jazz-zongorista, Free Desmyter, és világzenei együttese, az Ahoar koncertje a Millenárison, melyen flamand és iraki muzsikusok zenei világa fuzionál majd. Súlyos társadalmi kérdéseket feszeget Antwerpen legizgalmasabb művészeti kollektívája, a BerlinBerlin, amelynek Budapesten is bemutatásra kerülő legújabb dokumentumvideó-performansza egy valaha virágzó észak-amerikai bányászváros hanyatlástörténetét festi meg. A valaha virágzó városkának jelenleg hét állandó lakosa van, akiket egyetlen dolog köt össze: valamennyien gyűlölik egymást.

Az ifjabb generációnak szól a Kopergietery nevű színtársulat Futás című előadása, amely a techno-kultúra zenéjére és gesztusaira építve beszél az élet szeretetéről. S hogy az élet szeretete valóban meghatározó vonása Flandriának, arról az A38-as hajón megrendezendő két fergeteges buli gondoskodik majd: közös koncertet ad a flamand elektronikus zenei szcéna két időzített bombája, a The Subs és a Shameboy, a fesztivál záróaktusaként pedig napjaink egyik legszexibb zenei formációja, a Vive La Fête fogja megőrjíteni a budapesti közönséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik