Élet-Stílus

Minden tízedik pap ügynök volt

admin
admin

2009. 03. 17. 13:44

Az egyházi társadalom az egyik legérintettebb réteg volt az ügynökkérdést tekintve a pártállami diktatúra idején, arányuk 7-10 százalékra becsülhető.

Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója a Hitvallók és ügynökök című, az egyházi közelmúltat feldolgozó film kapcsán elmondta: a történészi kutatások és a filmben elhangzó nyilatkozatok alátámasztják, hogy “az egyházi társadalom ugyanolyan esendő, mint a társadalom bármely rétege”. Az alkotásban megjelenik az emberi gyarlóság is, nem egy esetben a kommunizmusban működő püspökök egy részéről is kijelentve, hogy ügynökök voltak – jegyezte meg.

A film túllép az “üldözött egyház kontra ügynökök” frázisán, és megjelennek a különböző élethelyzetek és jellemek. Ezek közül megemlítette a pártállami szolgálatba állt középszerű egyháziakat, a hajlíthatatlan hitvallókat, a csetlő-botló, közéleti szerepet vállaló hitvallókat”, a középszerű kollaborálókat, ez utóbbiak közül bemutatva azokat is, akik jelentéseik írása közben ügyeltek arra, hogy ne ártsanak egyházuknak – mondta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.