Élet-Stílus

Mégis folytatják Narnia Krónikáit

admin
admin

2009. 02. 01. 11:44

A róka megmentette az oroszlánt: a Fox filmstúdió beugrott a Disney helyére, amely a Narnia Krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, valamint a Caspian herceg után gazdasági megfontolásokra hivatkozva lemondott a további epizódok megfilmesítéséről.

A 20th Century Fox a C.S. Lewis fantasy-regénysorozat jogtulajdonosával, a Walden Mediával karöltve lát neki a következő kaland, a The Voyage of the Dawn Treader (A Hajnalvándor útja) megfilmesítésének – jelentette a héten a Variety mozis szaklap.

A stúdióváltás ellenére a rendező, Michael Apted és a főszereplők (Ben Barnes, Skandar Keynes és Georgie Henley) személye nem változik. A kalandfilmet a Fox ausztráliai stúdiójában forgatják, a tervek szerint 2010-ben kerülhet moziba.

A Disney az első filmmel még elég szépen keresett: 745 millió dollárt (174 milliárd forint) hozott világszerte. A Caspian herceg azonban csalódást okozott a stúdiónak, csupán 419 millió (közel százmilliárd forint) volt az összbevétel. Néhány hete jelentették be, hogy leállnak a további adaptációkkal.

A Fox alaposan megkurtította a produkció költségvetését, és a Caspian-kalandnál családbarátabb epizód miatt jobb eredményekben bízik.

Emellett arra is számít, hogy a Narnia kemény versenytársa lehet a Warner Bros. Harry Potter-szériájának – írta az E! Online.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.