Élet-Stílus

A válság a New York-i operaházat is sújtja

A New York-i Metropolitan operaház súlyos pénzügyi megszorításokra, többek között előadások törlésére kényszerül, hogy elkerülje a pénzügyi válságot.

Peter Gelb igazgató a New York Timesban számolt be arról, hogy a világhírű operaház anyagi eszközeinek értéke 300 millió dollárról (64,5 milliárd forint) 100 millióra (21,5 milliárd forint) csökkent. A 2008/2009-es évad donációi 10 millió dollárral (2,14 milliárd forint) visszaestek, s előreláthatólag a jegyeladás is több millió dollárral marad el a várttól.

Bércsökkentések

Az opera tisztviselőinek fizetését máris 10 százalékkal csökkentették, s a többi dolgozót is arra kérik, hogy április végéig fogadják el ezt a keresetcsökkenést. A vezető énekeseket szintén szeretnék rávenni, hogy kevesebbet kérjenek előadásukért.

A BBC hétfői összefoglalójából kiderül, hogy a Metropolitan vezetése nem gondolkodik a jegyárak emelésén, mert attól tartanak, hogy az elriasztaná a közönséget. Az adminisztratív intézkedésekkel 7 millió dollárt tudnak megtakarítani, így remélik, hogy tartani tudják a 2 millió dolláros hiányt, amelyet az idei költségvetésbe terveztek. A közbelépés nélkül azonban könnyen előfordulhatna, hogy jövőre már kétszámjegyű milliókra rúgna a hiány.

Elmaradó darabok

A New York Times jelentéséből kiderül, hogy az opera a 2009/2010-es évadot nyírbálta meg: törölték John Corigliano Ghost of Versailles című zeneművének felújításait, és Verdi Traviatáját iktatták be helyette. Berlioz Benvenuto Cellini című művének költséges színreállítása szintén elmarad. Dmitrij Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth és Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című műveit pedig a német zeneszerző két másik operájával, az Ariadné Naxosban-nal és az Elektrával válják ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik