A Barcelona-Real Madrid mellett egy másik rangadót is játszottak hétvégén Spanyolországban. A forduló előtt a második helyen álló Villareal volt a negyedik Sevilla vendége vasárnap este.
A múlt héten a Real Madridot 4-3-ra elpáholó házigazda a mérkőzés nagy részében irányította a játékot. Közvetlenül a szünet előtt – akárcsak egy hete – Renato betalált a vendégek hálójába. Ez az egy találat el is döntötte az összecsapást, mivel a Villareal megnehezíteni sem tudta a Sevilla dolgát, és csak a szerencséjüknek köszönhették, hogy Luis Fabiano a hajrában két ezerszázalékos ziccert elrontott.
A sárga tengeralattjáró a 12. fordulóban vesztette el az idei veretlenségét, és azóta nem igazán megy a játék Pellegrini csapatának, ezen az sem változtat, hogy két hete sikerült a harmatgyenge Huelvát idegenben megverni. A Sevilla a Real Madrid skalpja után újabb nagyvadat ejtett el, és a tabellán helyet cserélt a negyedik pozícióba visszacsúszó Villareallal.
A késő esti meccsen az Atlético Madrid két góllal verte a Betis együttesét. Maxi Rodriguez az első félidőben egy remek lövéssel szerzett vezetést a fővárosiaknak, akik a mérkőzés hajrájában az argentin Agüero találatával biztosították be a három pontot. Az Atlético győzelmével megelőzte a városi riválist, és már az ötödik.
Vasárnap délután a sereghajtó Osasuna, Vadócz Krisztián csapata, egygólos vereséget szenvedett a Recreativo Huelva vendégeként. A magyar válogatott középpályás a kispadról figyelte, ahogy kiesési rangadón fontos pontokat veszít a csapata. A Valladolid simán elintézte a Deportivót, a Getafe pedig 4-1-gyel küldte haza a Mallorcát.
Getafe-Mallorca 4-1
Valladolid-Deportivo 3-0
Primera División, 15. forduló:
Atlético Madrid-Real Betis 2-0
Gól: Rodriguez (20.), Agüero (80.)
Sevilla-Villarreal 1-0
Gól: Renato (45.)
Kiállítva: Llorente (53., Villarreal)
Almería-Racing Santander 1-1
Gól: Acasiete (62.), illetve Garay (33.)
Kiállítva: Lacen (73., Santander)
Athletic Bilbao-Sporting Gijon 3-0
Gól: F. Llorente (5., 11-esből), Iraola (23.), D. Lopez (31.)
Getafe-Real Mallorca 4-1
Gól: Contra (14., 11-esből), Uche (31.), Moral (72.), Gavilan (85.), illetve Aduriz (33.)
Málaga-Numancia 2-0
Gól: Apono (85., 11-esből), Baha (90.)
Recreativo Huelva-Osasuna 1-0
Gól: Adrian (84.)
Valladolid-Deportivo La Coruna 3-0
Gól: Sesma (15.), P. Lopez (25.), Leon (56.)
Szombaton játszották:
FC Barcelona-Real Madrid 2-0
Valencia-Espanyol 2-1
