Drogba költözésének híre a hét elején ismét szárnyra kapott: Mourinho állítja, csak az atletikus támadó kell ahhoz, hogy felépítse megálmodott csapatát.
Az olasz Sportmediaset értesülései alapján Mario Balotelli, Hernan Crespo és Adriano képezhetik a londoni támadó csereértékét.
Ugyan Crespo elzárkózott attól, hogy Madridba költözzön, a milánóiak hajlandóak őt akár ingyen is elengedni, így az argentin fizetésén nem kevés pénzt takarítanának meg.
Adriano akár januárban átadólistára kerülhet, a brazil támadó Roberto Mancini után a portugál szakvezető alatt sem találta meg azt a formát, ami Olaszország- és világszerte rettegetté tette.
Didier Drogba és Michael Ballack (dpa)
Ettől függetlenül, több egyesület is lát fantáziát a dél-amerikaiban – a Tottenham kész 10 millió eurót is megadni érte, de akár a Chelsea, valamint az Inter lokál-riválisa, a Milan is vevőként jelentkezhet.
Végül, de nem utolsó sorban, a több játéklehetőségre ácsingózó Balotelli szívesen hagyná maga mögött a fekete-kék klubot, s bár a kivásárlási ára tetemes, a Real Madrid és a Chelsea is megadná a 25 millió eurót.
Amennyiben a milánóiak mindhárom támadójukon túladnak, több mint elegendő összeggel rendelkeznek majd ahhoz, hogy a szerződéshosszabbítással zárult nyári kirohanásai után megnyugodni látszó, ám legutóbb ismét a távozás gondolatával kacérkodó Drogbát soraik között üdvözöljék.
