„Egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy elmegyek, mert nincs rá semmi okom” – nyilatkozta a Marca című sportnapilapnak a német szakember. „A klubom támogat, és számomra csak ez a fontos, így ugyanis nyugodtan végezhetem a munkámat.”
Sajtóértesülések szerint a kupakudarcot követően (a Real Madridot a 32 között a harmadik ligás Real Unión búcsúztatta – Schuster ultimátumot kapott, a vezetők a Real Valladolid elleni bajnoki eredményétől tették függővé a menesztését.
Az edző azonban annak ellenére maradhatott a kispadon, hogy a királyi gárda 1-0-ra kikapott. Mi több: hétfőn Predrag Mijatovics sportigazgató az utóbbi időszak gyenge eredményei ellenére a klubvezetés „teljes bizalmáról” biztosította a vezetőedzőt.
A sajtó ugyanakkor arról cikkezett, hogy a Real Carlo Ancelotti, a Milan szakvezetőjét szeretné szerződtetni a helyére.
Bernd Schuster egyelőre nyugodt (MTI/EPA)
A Primera División tabelláján jelenleg negyedik helyen álló fővárosi gárda szombat este a tizenkilencedik, utolsó előtti Reacreativo Huelvát fogadja; helyi lapértesülések szerint vereség, sőt döntetlen esetén azonnal menesztik Schustert.