Az olasz sajtóban több helyen is megjelent, hogy a Real Madrid érdeklődik a montenegrói támadó iránt – a felek állítólag felvették a kapcsolatot -, míg a középpályást a Juventus csábítja.
Vucinic a térdszalagműtéten átesett és legalább fél esztendeig harcképtelen holland Ruud van Nistelrooy helyére kerülhetne egyes feltételezések szerint.
A Real Madrid állítólag 30 millió eurót is hajlandó lenne fizetni érte, vagy 20 milliót utalna, egyúttal holland középpályását, Royston Drenthét is átadná. Vucinic jelenlegi szerződése 2010-ig szól az AS Románál.
Jelen állás szerint Vucinic marad Rómában (dpa)
Az olaszok jelezték, sem a téli, sem a nyári átigazolási időszakban nem kívánnak megválni csatáruktól. Prade pedig szerdán cáfolta a híreszteléseket, egyben megerősítette, hogy hosszú távon számolnak játékosaikkal.
„Mindenekelőtt le kell szögezzük: a Roma nem adja el Vucinicet, másodsorban a madridiak nem érdeklődtek nálunk” – árulta el a Sky Sport Italiának nyilatkozó Prade. „Már beszéltem erről Predrag Mijatoviccsal, így nyugodtan kijelenthetem, a hír kacsa. Aquilani? Tárgyalásokat folytatunk a 2010-ben lejáró szerződése meghosszabbításáról. A játékos és ügynöke is jelezte, hogy elégedettek, meg fogjuk találni a mindkét fél számára kielégítő kompromisszumot.”
Korábban a La Stampa azt állította, hogy az olasz válogatott üdvöskéje a Juventus vezetőségével tárgyalt, Prade szavai árnyalják a lap értesüléseit.
