Élet-Stílus

Császár vitte Erzsébet koporsóját

Egy magyar királylány mutatott példát szeretetből és könyörületességből a Német-Római Birodalomnak, és egész Európának a középkorban. Árpád-házi Szent Erzsébet koporsóját a vezeklőruhás császár helyezte az oltárra, és saját koronáját helyezte mellé. A kontinens minden pontján kórházakat alapítottak, templomot emeltek a tiszteletére.

Erzsébet II. András magyar király (1205-1235) és merániai Gertrud királyné gyermeke, akit négyéves korában eljegyeztek a türingiai tartománygróf fiával, s hatalmas hozománnyal, arany- és ezüstkincsekkel megrakodva, díszes udvari kísérettel küldték új otthonába, Wartburg várába. Ahogy Erzsébet cseperedett, egyre erősebben látszott rajta a kiválasztottság jele: nemcsak gyakran imádkozott, mindenkivel jót is cselekedett.

Gyűrű jelezte férje halálát

Erzsébet búcsúja férjétől (Tóthné Pálmai Katalin alkotása)

Erzsébet búcsúja férjétől (Tóthné Pálmai Katalin alkotása)

Erzsébet nemcsak gazdag hozománnyal bírt, hanem híresen szép is volt, benne a középkor eszményképe tökéletesen kiteljesedett: a szépség, a jóság és az igaz harmóniája. Minden lehetősége és adottsága megvolt ahhoz, hogy a földi világnak, a földi örömöknek éljen. Férjével, Lajossal tökéletes testi-lelki szerelemben élt, rövidebb útjaira elkísérte, s ha távolabbról érkezett haza, „elébe lovagolt és ezernél is több csókkal borította el” – írták a kortársak.

Amikor férje nem tartózkodott a tartományban, Erzsébet igazgatta az országot, s gondoskodott a kedves szegényeiről. 1226-ban nagy járvány és éhínség tört ki, amikor Erzsébet megnyittatta a raktárakat, kenyeret süttetett, és kórházat építtetett a wartburgi vár tövében. A korabeli elbeszélés szerint húsz évesen, Lajos távollétében Erzsébet hirtelen összeomlott, szörnyű lelkiállapotba került, amikor a búcsúzáskor kapott zafírgyűrű megrepedt – szeretett férje, Lajos halálát jelezte. Két héttel később szülte meg harmadik gyermeküket.

A rózsa- és a kereszt-csoda

Betegségéből felépülvén, ekkor még mindig előtte állt a választás lehetősége: a világi boldogság, temérdek vagyon és javak, hiszen II. Frigyes német-római császár megkérte a kezét. Azonban Erzsébet lemondott a világi hívságokról. Miután gyermekeiről megfelelően gondoskodott, belépett Assisi Szent Ferenc harmadik, a világiak számára alapított rendjébe, és Isten szegényei szolgálatára szentelte életét. Az általa alapított ispotályban ápolta, fürdette a betegeket, gyapjút font és vásznat szőtt.

Erzsébet lemond a világi hívságokról (Tóthné Pálmai Katalin alkotása)

Erzsébet lemond a világi hívságokról (Tóthné Pálmai Katalin alkotása)

Irgalmas cselekedeteivel kapcsolatos a legtöbbet emlegetett a híres rózsa-csoda. Télvíz idején kenyeret vitt az éhezőknek, s édesapja – más leírás szerint férje – kérdőre vonta, hogy mit visz a kebelében. Azt válaszolta, hogy rózsákat, és Isten nem hagyván cserben földi szolgáját, a kenyeret valóban rózsává változtatta. Éppoly ismert a kereszt-csoda, amikor férje irigy rokonai beárulták Erzsébetet Lajosnak, hogy egy embert fektetett a hitvesi ágyba. A tartománygróf felemelte a takarót, s lám az ágyban a megfeszített Krisztust látta a leprás betegben. Térdre esett, megértvén Erzsébet életszentségét.

Halálában is megkoronázták

Erzsébet halála (Tóthné Pálmai Katalin alkotása)

Erzsébet halála (Tóthné Pálmai Katalin alkotása)

A csodáknak és élete tisztaságának, áldozatvállalásának köszönhetően Erzsébet halála után azonnal megkezdődött a szentté avatási procedúra, majd négy év múlva a pápa a szentek közé iktatta.1236. május 1-jén emelték földi maradványait a marburgi Szent Ferenc templom oltárára. A koporsót a hajdani kérő, II. Frigyes császár mezítláb, vezeklőruhában vitte a vállán az érsekkel együtt.

A császár a fejéről levette a koronáját, majd Erzsébet fölé helyezte a következő szavakkal: „Ha nem tudtalak császárnévá koronázni a földön, fogadd tiszteletem jeléül ezt a koronát, aki Isten országában már királynő vagy.”

Kórházakat és templomokat szenteltek Erzsébetnek

Gyorsan elterjedt német földön a mindenét odaadó, alázatos királylány tisztelete. Szűz Mária mellett a Német Lovagrend védőszentjévé választotta, a hesseni őrgrófi ház és Hessen védőszentjévé, „Németország dicsőségévé” vált, de a ferencesek harmadik rendje – amibe belépett –, majd a ciszterciták és a domonkosok is követték e példát.

Sorra alapították a Szent Erzsébet-kórházakat, leprozóriumokat, -templomokat, -kápolnákat és -kolostorokat a Német-Római Birodalomban, majd a Magyar Királyságban és Európa-szerte. Erzsébet tiszteletét öccse, IV. Béla magyar király (1235-1270) és gyermekei is elősegítették.

Az első Szent-Erzsébet kórházat maga II. Frigyes császár alapította Nürnbergben. A Magyar Királyságban az első Szent Erzsébet tiszteletére szentelt templomot Győrben, a ferencesek építették. IV. Béla király Esztergomban a ferenceseknek pompás bazilikát emeltetett, és Nagyszombatban Szent Erzsébet templomot és -zárdát.

A magyarországi Szent Erzsébet-templomok közül különösen kiemelkedik a kassai plébániatemplom, a Dóm. A Nyulak Szigetén (Margitszigeten) Erzsébet unokahúga, a későbbi Szent Margit imái a Szent Erzsébet oltár fölött szálltak az Ég felé. Feltételezett szülővárosában, Sárospatakon évente, s jelenleg is többnapos ünnepségsorozatot tartanak, s tiszteletére Erzsébet-rózsákat ültetnek a plébánia-templom mellett álló szobra köré.

a szerzőről

Császár vitte Erzsébet koporsóját 4

Jánokiné dr. Újváry Zsuzsanna történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója, egyetemi docens.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik