A Yahoo! nemtetszésének adott hangot a Google lépésével kapcsolatban, mondván, hogy a Google ahelyett, hogy a megállapodást jogi úton megvédte volna, kihátrál abból.
A Yahoo! Inc. és a Google amerikai internetes kereső és tartalomszolgáltató még tavasszal jelentette be: kísérleti jelleggel együttműködik az internetes reklámozás területén. A kísérleti együttműködés keretében a Yahoo! böngésző oldalaira felvette a Google által elhelyezett hirdetéseket. Júniusban be is jelentették a tervezett partnerséget, de végrehajtását a versenyjogi vizsgálat miatt elhalasztották.
Időközben azonban a két cég ágazati riválisai – így a Yahoo!-t korábban felvásárolni készülő Microsoft -, valamint a hirdetők is tiltakoztak a tervezett együttműködés ellen.