Az előző két bajnokiját győzelemmel abszolváló királyi csapat Raúl pazar góljával sokáig vezetett az Almería otthonában, de végül csak egy pontot szerzett. A 38. percben Gonzalo Higuain a bal oldalról ívelt középre, és menetrendszerűen érkezett Raúl hat méterről, előrevetődve a kapu bal oldalába fejelt.
Úgy tűnt, a csapatkapitány szezonbeli ötödik bajnoki gólja három pont ér, ám a hajrában egyenlítettek a hazaiak: Albert Crusat beadása után Pablo Piatti öt méterről lőtt a léc alá.
„Elégedettek lehetünk a döntetlennel, ugyanakkor joggal érezhetjük úgy, hogy elszórtunk két pontot” – mondta Bernd Schuster, a madridiak edzője.
Az Almería lefékezte a Realt (MTI/EPA)
A Real számára nem sikerült fényesen az előző hét, tekintve, hogy a gárda az Almeríával szembeni botlását megelőzően 3-2-re kikapott a másodosztályú Real Uniontól a Spanyol Kupában a 16 közé jutásért vívott párharc első mérkőzésén.
A Sevilla szurkolói sem lehetnek boldogok: kedvenceik ugyanis hiába vezettek 2-0-ra a Real Valladolid otthonában, a 35. percben Luis Fabiano a kiállítás sorsára jutott, és ezt kihasználva a hazaiak megfordították az állást.
Az Osasuna továbbra is nyeretlen, ráadásul sorozatban negyedszer kapott ki, ezúttal az Espanyol győzte le. A pamplonaiak magyar légiósa, Vadócz Krisztián nem kapott szerepet, a középpályás a nevezettek között sem volt.
A bajnokságot öt vereséggel kezdő Sporting Gijon valósággal megtáltosodott, a Numanciát is két vállra fektette az újonc (3-1), ezzel négymeccses győzelmi szériát épített, és a 12. helyre kapaszkodott fel.
A 9. fordulót követően a Barcelona áll az élen, egy ponttal előzi meg a még veretlen Villarrealt, és kettővel a harmadik Realt.
Primera División, 9. forduló:
Real Betis-Deportivo La Coruna 0-3 (0-0)
Gól: Riki (62.), Lafita (80., 88.)
Kiállítva: Sergio Garcia (Betis, 81.)
Almería-Real Madrid 1-1 (0-1)
Gól: Piatti (82.), ill. Raúl (38.)
Espanyol-Osasuna 1-0 (0-0)
Gól: Tamudo (62.)
Recreativo Huelva-Getafe 1-1 (0-0)
Gól: Javi Guerrero (50.), ill. Albin (84.)
Sporting Gijon-Numancia 3-1 (1-1)
Gól: Luis Moran (33.), Bilic (65., 76. – utóbbi 11-esből), ill. Goiria (20.)
Valladolid-Sevilla 3-2 (1-2)
Gól: Sesma (44.), Canobbio (51., 65.), ill. Renato (18.), Navas (24.)
Kiállítva: Luis Fabiano (35., Sevilla)
Szombaton játszották:
Valencia-Racing Santander 2-4
Athletic Bilbao-Villarreal 1-4
Atlético Madrid-Real Mallorca 2-0
Málaga-FC Barcelona 1-4