A korábbi legendás játékos a TVN24 csatornának nyilatkozott arról, hogy amennyiben a társrendező Ukrajna nem tud eleget tenni kötelezettségeinek, Lengyelország Németországgal lehet házigazda.
Később a csatorna internetes oldalán úgy módosította kijelentését, hogy Lengyelország egyedül is kész lebonyolítani a kontinenstornát, tartalékhelyszínként Krakkó és Chorzow beugrásra vár.
Lato kijelentéseit többen is kritizálták, köztük Zbigniew Boniek, aki “szörnyű politikai hibának” nevezte volt válogatott csapattársa nyilatkozatát.
Lato nem tartja kizártnak, hogy szövetkezzenek a németekkel (Pzpn.pl)
Grzegorz Putra, a parlament alelnöke pedig azt mondta, Lato nem úgy viselkedett, mint egy tapasztalt profi, hanem mint egy amatőr.
A lengyel futballban három évvel ezelőtt robbant ki egy óriási korrupciós botrány, melynek során eddig 117 személyt vettek őrizetbe, és 29 csapat ellen folyik vizsgálat. A kormány is beavatkozott a szövetség (PZPN) ügyeibe, amire a FIFA tagságának felfüggesztésével fenyegette meg a PZPN-t, és a 2012-es Eb-t is elvette volna a lengyelektől, ha nem oldódott volna meg a konfliktus.