A Manchester United zsinórban három győztes, ráadásul kapott gól nélkül megvívott bajnoki találkozó után veszített pontokat a Premier League-ben. A 9. forduló nyitómérkőzésén az Everton otthonába látogatott a bajnoki címvédő, és az első félidőben esélyeshez méltóan, jelentős fölényben futballozott.
A MU 23. percben a vezetést is megszerezte: Ryan Giggs kiváló átadása után Darren Fletcher a kapus lábai között gurított a hálóba. Tim Howard ezzel együtt nagyszerűen védett, a „meccsben tartotta” az Evertont, amely a második félidőben feljavult, és Marouane Fellaini fejesével ki is egyenlített.
Nemanja Vidics és társai nem bírtak az Evertonnal (MTI/EPA)
Craig Gordon sérülése miatt Fülöp Márton a szezonban először kapott szerepet a Sunderlandben, amely hazai pályán 2-1-re legyőzte a kieső helyen álló Newcastle Unitedet – így a szárnyaszegett „szarkák” immár hét találkozó óta nyeretlenek a Premier League-ben.
Hazai oldalon Djibril Cisse és Kieran Richardson talált a kapuba, míg átellenben, 1-0-ás hazai vezetésnél Shola Ameobi volt eredményes. A második Premier League-meccsén védő Fülöp nem tehetett a gólról, a nigériai születésű csatár tisztán, nagy erővel fejelt a hálóba.
A Hull City tovább menetel a Premier League-ben: szombaton a hozzá hasonlóan újonc West Bromwich otthonában nyert, méghozzá simán, 3-0-ra. A „tigrisek” magyar légiósa, Halmosi Péter a második gólt szerző Geovanni helyére állt be a 73. percben. A Hull hat meccse veretlen, utolsó négy bajnokiját győzelemmel abszolválta, ráadásul ezeken mindössze egy gólt kapott. Mostani sikerével pontszámban beérte a Chelsea-t és a Liverpoolt, amely vasárnap egymás ellen mérkőzik Londonban.
A szombat esti meccsen a házigazda Backburn a 94. percben hozta döntetlenre a Middlesbrough elleni találkozóját.
Premier League, 9. forduló:
Sunderland-Newcastle United 2-1 (1-1)
Gól: D. Cissé (20.), Richardson (75.), ill. Ameobi (30.)
Everton-Manchester United 1-1 (0-1)
Gól: Fellaini (63.), ill. Fletcher (22.)
West Bromwich Albion-Hull City 0-3 (0-0)
Gól: Zayatte (47.), Geovanni (62.), M. King (66.)
Blackburn-Middlesbrough 1-1 (0-0)
Gól: McCarthy (94.), ill. Alves (74.)
Vasárnap:
Chelsea-Liverpool, 14:30
Manchester City-Stoke City, 16:00
Tottenham Hotspur-Bolton, 16:00
Wigan Athletic-Aston Villa, 16:00
West Ham United-Arsenal, 17:00
Portsmouth-Fulham, 18:00