Az 1956-os forradalom leverése után azonnal megkezdődtek a kivégzések, 1961-ig legalább 225 halálos ítéletet hajtottak végre – a források ellentmondók, van, ahol 300 fölé teszik a megtorlás áldozatainak számát. A „legvéresebb” év 1958 volt, ekkor 81 főt végeztek ki. A dátum nem véletlen: ekkorra állt össze a kádári megtorló gépezet, amely stabil jogi, ideológiai hátteret biztosított az új hatalom megszilárdításához – nyilatkozta a FigyelőNetnek Kiss Réka történész.
Kiss Réka
A halálos ítéletek indoklása három nagy csoportba osztható: fegyveres harc október 23. és november 11. között; a november 11. utáni „vértelen” ellenállás és szervezkedés; egy-egy helyi közösségen belül viselt vezető szerep, ami főleg a vidéki „vértelen forradalmak” vezéralakjait sújtotta.
Idén két részben emlékezünk az 1956-os forradalomra: október 23-án Szobonya Zoltán, a középkorú értelmiségi sorsán keresztül a magyar falu forradalma tárul fel, november 4-én pedig Péch Gézáról, a fiatal mérnökhallgatóról lesz szó, aki a november 11. utáni ellenállás tipikus figurája. A két személyben egyetlen közös vonás: mindketten akasztófán végezték 1958-ban.
A falu forradalma
Szobonya Zoltán (wikipedia.hu)
Szobonya Zoltán 1909-ben született Jánoshalmán, jogi egyetemet végzett, három gyermeket nevelt. A második világháborút követően – frontszolgálat és két év hadifogság után – járási jegyző lett. Az iskolák államosítása elleni nyílt szavazatáért 1949-ben elbocsátották, és nyugdíjazták. Ezután ügyvédjelöltként dolgozott, a szegények ügyvédje volt. A kisembert védte a begyűjtések, a kulákperek, a meghurcoltatások során, amiért honoráriumot nem fogadott el. A hatalommal való viszonyát jól példázza, hogy mondvacsinált okokkal letartóztatták, kitelepítették, és 1956-ig nem tehette le a szakvizsgát. Egy 1955-ös ÁVH-s jegyzőkönyv szerint: „Dr. Szobonya Zoltán Jánoshalmán, de főleg Mélykúton a kulákok védőszentje.”
A Jánoshalmán lezajló események a magyar falu forradalmának tipikus példái – mondja a történész. A megmozdulások már október 26-án elkezdődnek, amikor bár Pesten már dúl a fegyveres harc, de Nagy Imre még győzködi keményvonalas párttársait, és csak 28-án jelenti ki, hogy ami történik, az nem ellenforradalom. A vidéki események is bizonyítják, hogy a forradalmat nem felülről jött utasítások mozgatták, hanem fordítva: az alulról építkező demokratikus akaratra reagált a vezetés – emeli ki Kiss Réka.
Sortüzek országszerte
Október 26-án tehát Jánoshalmán is tüntetések kezdődtek, Szobonyát „preventív” célból letartóztatták: a tömeg a Kossuth-címer visszaállítását, a szovjet emlékművek lebontását, a kommunista vezetőség távozását és Szobonya Zoltán szabadon bocsátását követelte. Hasonlóak hangzottak el a tömegtüntetéseken is, országszerte. A karhatalom sok esetben sortűzzel próbálta hazatérésre bírni az embereket, október 23-28. között hatvan sortűz dördült el, 24 halálos áldozatot követelve. Fontos megemlíteni, hogy a sortüzet kétféleképpen lehet leadni: az emberekre célozva, és a levegőbe. A lövések irányát minden esetben a helyi vezetőség határozta meg – hangsúlyozta a történész.
Sortűz a Parlament előtt (MTI)
Jánoshalmán senki nem sérült meg, a „nép ügyvédjét” pedig szabadon engedték. A forradalmi események sorában megfigyelhető, hogy a sortüzeket az esetek többségében egy-két nappal követte a helyi kommunista hatalom összeomlása. Így történt Jánoshalmán is, ahol október 28-án megalakult a nemzeti tanács és a forradalmi bizottság, amelynek élére Szobonya Zoltánt választották. Vezetésével lebontották a tanácsrendszert, létrehozták a képviseleti demokrácia alapegységeit, újraszervezték az 1945 utáni pártokat.
Nincs népítélet
Mélyen demokratikus elkötelezettségüket mutatja, hogy megalakulhatott a kommunista párt is – mondja Kiss Réka. A nép természetesen a volt vezetők megbüntetését követelte, lincselésre azonban nem került sor: a jánoshalmi volt pártembereket Szlobonya előzetes letartóztatásba, őrizet alá helyezte – ezzel gyakorlatilag megmentette az életüket. De ugyanezt tette többek között Brusznyai Árpád Veszprémben, Szigethy Attila és Tihanyi Árpád Győrött. A forradalom vezetői visszautasították a népítéletet, a bűnösöket bíróság elé akarták állítani.
A vidék forradalmában tetten érhető, hogy a kommunista párt belső harcaitól teljesen függetlenül folytak az események. Nem reformkommunisták, hanem demokratikus hagyományokat tisztelő emberek vették kezükbe az irányítást. Jellemző az önszerveződés, a közrend, a közbiztonság fenntartása. Míg a fővárosban dörögnek a fegyverek, a falvak készenlétben állnak, elutasították az erőszakot, sztrájkoltak, és építették a helyi demokrácia intézményeit.
A helyzet szülte a forradalmárt
Október 22-től november 10-ig Magyarország 3410 közigazgatási egységéből 2804-ben jött létre a jánoshalmihoz hasonló forradalmi önszerveződés, a többségük október 28-án. Mindez olyan körülmények között, amikor a hatalom mozgósított, sortüzekkel próbálták megtörni a lakosságot. Ennek az önszerveződésnek volt tipikus alakja Szobonya Zoltán, akit „normális esetben” polgári demokratikus értékrenddel bíró ügyvédként teljes ismeretlenségben élte volna le az életét. Az 1956-os forradalmi események azonban vezetőt, „vértelen forradalmárt” csináltak belőle.
Forradalmárok Budapesten (wikipedia.hu)
A szovjet csapatok bevonulásának hírére, és Nagy Imre utolsó beszédének hatására Jánoshalmán megszervezték a település védelmét, de harcra nem került sor. Szobonya Zoltán és társainak perében az első fokon eljáró Lengyel Zoltán bíró halálbüntetést szabott ki a „főbűnösre”, amit másodfokon a Mecsér József vezetésével összeült testület megerősített. Négy társát 5-10 év börtönre ítélték. Korábban Szobonyának felajánlották, hogy megmentheti életét, ha beáll a hatalom szolgálatába, azaz besúgónak jelentkezik. Három gyermekét és feleségét hagyta el, hogy a becstelen élet helyett a mártírhalált válassza: 1958. szeptember 29-én felakasztották.
