A Cagliari elleni két héttel korábbi 0-0 után kissé felpaprikázott lombardok nekiestek ellenfelüknek, a genovaiak azonban az első félidőben masszívan ellenálltak, s elsősorban Cassano révén többször is megkeverték a hazai védelmet, más kérdés, hogy a válogatott támadó olykor túl sokat dajkálta a labdát.
Szünet után gyorsult a Milan játéka, s két-három kisebb helyzet után Lucchini hibájából kettős előnybe került a házigazda.
A percekkel korábban ápolást kérő hátvéd kézzel ért bele Jankulovski lövésébe, s mivel volt már egy sárgája, Damato játékvezető a büntetőt követően lezavarta őt a pályáról.
Ronaldinho értékesítette a büntetőt, majd a szünetben beálló Kaká segítségével megduplázta góljai számát. A 70. percben a két brazil kényszerítője állva hagyta a vendégeket, Kaká a legjobb ütemben játszott honfitársa elé, s a középen érkező Ronaldinho azok után, hogy ballal megszelídítette az átadást, jobbal a hosszú sarokba emelt.
Ronaldinho vasárnap csapata legjobbja volt (Ansa)
Az erejével elkészült genovai együttest a szintén csereként érkező Inzaghi gólja küldte padlóra. Egy sokpasszos támadás nyomán Ambrosini emelt a védők mögé, s bár a támadó kisodródott, az ötös bal sarkánál csak begyötörte idei első bajnoki találatát.
A forduló meglepetését a Lazio szolgáltatta, a rómaiak ugyanis 26 perc alatt kitűzték a fehér zászlót Bolognában – ekkorra a hazaiak Volpi találatával és Di Vaio duplájával már háromgólos előnybe kerültek, Rocchi gólja csak a szépítéshez volt elég.
Az éllovasok közül az Udinese is megtorpant, hisz a Lecce otthonából elhozott egy pont nyomán ugyan a tabella élére ugrott (jobb gólkülönbségének köszönhetően), ám amennyiben az Inter este nyerne a fővárosi derbin, a bajnoki címvédő kétpontos előnyre tehet szert.
serie a, 7. forduló
Milan-Sampdoria 3-0 (0-0)
Milánó, Giuseppe Meazza, 60 ezer néző. Vezette: Damato.
Gól: Ronaldinho (55., 70. – az elsőt 11-esből), Inzaghi (90.)
Kiállítva: Lucchini (55.)
Milan: Abbiati – Antonini, Bonera, Maldini, Jaunkuloski – Ambrosini, Flamini, Seedorf (Emerson, 74.) – Ronaldinho – Borriello (Inzaghi, 79.), Pato (Kakà, 46.).
Sampdoria: Castellazzi – Lucchini, Gastaldello, Bottinelli – Paladino (Stankevicius, 60.), Sammarco, Franceschini, Zegler (Bellucci, 71.), Pieri – Delvecchio – Cassano (Bonazzoli, 81.).
Bologna-Lazio 3-1 (3-0)
Gól: Volpi (5.), Di Vaio (12., 26.) illetve Rocchi (51.)
Catania-Palermo 2-0 (0-0)
Gól: Barrios (69.), Mascara (87., – 11-esből)
Kiállítva: Carrozzieri (Palermo, 45.)
Chievo-Atalanta 1-1 (1-0)
Gól: Mantovani (45.) ill. Ferreira Pinto (62.)
Genoa-Siena 1-0 (1-0)
Gól: Biava (20.)
Lecce-Udinese 2-2 (1-0)
Gól: Tiribocchi (32.), Giacomazzi (52.) ill. Sanchez (58.), D’Agostino (71.)
Torino-Cagliari 0-1 (0-0)
Gól: Acquafresca (86.)
Az élcsoport:
1. Udinese 14 pont (12-5), 2. Catania 14 (8-4), 3. Napoli 14 (10-7), 4. Lazio 13 (15-10), 5. Milan 13 (11-6), 6. Inter 13 (9-5, 6 mérkőzés), 7. Fiorentina 13 (9-6), 8. Atalanta 13 (8-6)