Vágner László, a magyar szövetség játékvezetői bizottságának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy egy-egy plusz segítő helyezkedik majd el a két kapunál az alapvonalon. “Ezeknél a segítőknél nem lesz zászló, a már ismert kommunikációs csatornán, rádióadón lesznek összeköttetésben a játékvezetővel és elsősorban a tizenhatoson belüli szabálytalanságok megítélése a feladatuk” – mondta Vágner.
“A selejtezőtornára eljönnek az európai szövetség játékvezetői bizottságának irányítói, minden találkozót felvesznek és elemzik a bírói ötösök működését. Úgy tudom, a mi tornánkon kívül Cipruson is öten működnek közre a meccseken, az első ilyen jellegű kísérlet pedig a hétvégén, Szlovéniában volt.”
Csökkenhetne a rossz ítéletek száma (MTI/EPA)
A szlovéniai kvalifikációs tornát az APA osztrák hírügynökség szerint a helyszínen tekintette meg Michel Platini, az UEFA elnöke és David Taylor főtitkár. “Nagyon kedvező tapasztalatokat szereztünk” – mondta Taylor.
“A két extra segítő egészen más szögből látja a játékteret, ennek köszönhetően tovább csökken a tévedések száma. Volt olyan eset, hogy a csatár elesett, amikor kivetődött a kapus, a játékvezető tizenegyest ítélt, de az alapvonalon álló segítő jelezte, hogy nem ért egymáshoz a két játékos, mert ő pontosan látta, mi történt.”
Platini annyit mondott: az újítás célja, hogy a játékvezetőnek “még több szeme legyen”.