Hat forduló után az Osasuna – nyeretlenül, négy döntetlennel és két vereséggel – csak a 16. helyen áll a bajnokságban, ráadásul tavasszal csupán egy ponttal menekült meg a kiesésétől.
A vezetők nem szeretnének még egyszer olyan izgalmakat átélni, mint az előző szezonban, éppen ezért úgy döntöttek, útilaput kötnek a vezetőedző, Jose Angel Ziganda talpára.
A 42 éves tréner 2006 óta irányította a pamplonai együttest, amellyel 2007-ben egészen az UEFA-kupa elődöntőjéig menetelt, de ott 2-1-gyel alulmaradt a későbbi győztes Sevillával szemben.
A klub tájékoztatása szerint hamarosan bejelentik, a jövőben ki irányítja az Osasunát.
Helyi lapértesülések szerint a korábban Sevilla, a Benfica, a Real Madrid és a spanyol válogatott kispadját is „koptató” Antonio Camacho váltja Zigandát, de Victor Fernandez alkalmazása is felmerült.
Kérdéses, hogy az új vezetőedző mennyire favorizálja majd a csapat magyar légiósát, Vadócz Krisztiánt. Jose Angel Ziganda csak kétszer állította csapatba a válogatott középpályást, mind a kétszer kezdőként – igaz, később aztán lecserélte.