A 49 éves Brown kétségkívül rászolgált az elismerésre, hiszen az általa irányított – Halmosi Pétert is a soraiban tudó – Hull City a megszerezhető kilenc pontból hetet gyűjtött szeptemberben.
A Wigan elleni – még augusztusi – 0-5 után valósággal megtáltosodott csapat a Newcastle-t idegenben 2-1-re verte, majd otthon ikszelt az Evertonnal (2-2), végül Londonban hátrányból fordítva 2-1-re diadalmaskodott az Arsenal ellen.
Ez önmagában is szenzáció, ráadásul a Hull ezzel egy hosszú sorozatot is megszakított. Az „ágyúsok” ugyanis ezt megelőzően 2007. július 4-én szenvedtek vereséget utoljára hazai pályán.
Az újonc együttes októberben is folytatta jó szereplését, a hónap első bajnokiján 1-0-ra győzte le vendégként a Tottenhamet, és így már a harmadik a tabellán.
A „tigrisek” fennállásuk során első alkalommal szerepelnek az angol élvonalban – a playoffot megnyerve jutottak fel.