Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) első embere elmondta, pár perccel a hétfő 12 órára megadott határidő előtt közös levél érkezett a kormánytól és a lengyel szövetségtől, melyben a szemben álló felek arról tájékoztatták a FIFA-t, hogy sikerült kompromisszumos megoldást találni a vitás kérdések rendezésére. A FIFA közleménye szerint a lengyelek garanciát vállaltak arra, hogy a szövetséget (PZPN) ideiglenesen irányító felügyelőbiztost a lehető legrövidebb időn belül visszahívják és ismét legitim vezetősége lesz a futballszövetségnek.
A sportminisztérium tájékoztatása szerint a szembenálló felek megállapodtak arról, hogy kedden visszahívják a PZPN-t ideiglenesen irányító felügyelőbiztost, Robert Zawlockit. A szövetség az eredeti terveknek megfelelően október 31-én megtartja tisztújító közgyűlését, addig a múlt hétfőn visszahívott vezetőség, s Michal Listkiewicz irányít.
A kompromisszum része, hogy a PZPN elismeri: működése jogszabályellenes volt, és nem tett meg mindent a korrupció visszaszorításáért. A tisztújító közgyűlésen a PZPN irányítói nem jelöltetik magukat újra.
Fellélegezhetnek a PZPN vezetői (MTI/EPA)
A FIFA azért fenyegette meg tagságának felfüggesztésével a PZPN-t, mert múlt hétfőn Miroslaw Drzewiecki sportminiszter a lengyel futballszövetség teljes vezetőségét visszahívta és a nemzetközi szövetség szabályai szigorúan megtiltják, hogy a kormány beavatkozzon a sportági szövetség belügyeibe.
A sportminiszter lépését azzal indokolta, hogy a szövetség jogszabályellenesen működik, továbbá nem tesz meg mindent a lengyel labdarúgást jellemző korrupció megszüntetéséért.
A lengyel labdarúgásban ban három évvel ezelőtt robbant ki egy óriási korrupciós botrány, melynek nyomozása során eddig 117 személyt – klubvezetőket, edzőket, játékosokat, játékvezetőket – vettek őrizetbe és 29 csapat (köztük több élvonalbeli) ellen folyik vizsgálat a végeredmények manipulálásának vádjával.
Marad a felügyelőbiztos
A nemzetközi szövetség (FIFA) közleménye szerint a sportminisztérium és a PZPN közötti megállapodás lényege, hogy keddtől az október 30-i tisztújító közgyűlésig ismét a múlt hétfőn visszahívott vezetés irányítja a PZPN munkáját.
„A FIFA és UEFA részére is elküldött egyezség leglényegesebb pontja, hogy a PZPN régi irányítóinak munkáját október végéig egy független bizottság felügyeli” – mondta Drzewiecki. “Ez a testület azonban pénteken tartja alakuló ülését, addig mindenképpen marad a felügyelőbiztos a PZPN élén.”
Kizárták szamoát
Az Óceániai Labdarúgó-szövetség (OFC) végrehajtó bizottsága azonnali hatállyal megszüntette a szamoai futballszervezet tagságát, a döntés azonban csak akkor emelkedik jogerőre, ha azt az OFC következő kongresszusán a küldöttek kétharmada is megerősíti. Az ítélet azért született, mert a szigetország futballszervezete (SFSF) hiába kapott a nemzetközi szövetségtől (FIFA) 2003 óta közel ötmillió dolláros támogatást, mégis 600 ezres tartozást halmozott fel. Szamoa a FIFA-rangsorban a 177. helyen áll.