A 32 éves brazil játékos úgy nyilatkozott, jó ajánlatott kapott, és szívesen igazolna a Manchester Cityhez („Robinhóval ketten ötven gólt is szerezhetnénk” – lelkendezett), ám úgy tűnik, mégsem lesz az angol klub játékosa. A City szóvivője ugyan elismerte, hogy érdeklődtek a játékos iránt, sőt, tárgyaltak is a képviselőivel, ugyanakkor végül úgy határoztak, letesznek a megszerzéséről. A döntést a szóvivő nem indokolta meg.
Az új tulajdonos érkezésével „megtollasodott” Citynél bőven jut pénz sztárok igazolására (Robinho már csatlakozott is a csapathoz), ám Mark Hughes menedzser szerint a klub csak olyan játékosokat szerződtet, akiknek nemcsak nevük van a futballszakmában, hanem emellett valóban erősítést jelentenek.
Ronaldo február óta nem játszott (AP)
Az „újgazdag” manchesteri klubbal a közelmúltban több nagyágyút is hírbe hoztak: felmerült Fernando Torres (Liverpool), Cesc Fabregas (Arsenal), Cristiano Ronaldo (MU) esetleges szerződtetése is, no és ugye Ronaldo is képbe került.
Ronaldo februárban, a Livorno elleni olasz bajnokin szenvedett súlyos sérülést, a bal térdében elszakadt egy ínszalag.
A csatár szerződése júniusban lejárt az AC Milan együttesénél, ezért a felépülésének befejező szakaszát a brazil Flamengo együttesénél kezdte meg. Az orvosai szerint az aranylabdás klasszis várhatóan október végén már pályára léphet.