István Gimnázium diákjainak. Az óra témája a diktatúrák természete, a
Rákosi-kor és a terrorizmus, a helyszíne pedig a belváros alatt 39 méterre
megépült híres-hírhedt Rákosi atombunker.
Az ötvenes években épített óvóhely
létezése – bár szerepelt egy dokumentumfilmben, és a FigyelőNet
munkatársa is járt ott korábban – legtöbbünk számára még mindig alig hihető.
Most viszont saját szemünkkel láthattuk az ötvenes évek atomháború-fóbiájának e
vasbeton emlékművét, ugyanis elkísérhettük a diákokat a 15 emeletnyi mélységben
tartott töriórára.
Negyven méterrel a belváros alatt (Gáti András képgalériája)
Polgárvédelmi célok
A gyülekező a Szabadság téren volt, ahol a szerevezők rögtön aláírattak velünk
egy papírt, miszerint a hivatalos nevén F4-es bunker bejáratának pontos helyét
nem áruljuk el senkinek. (Így hát nem tesszük.) Hogy miért ez a nagy titkolózás,
arra azt a sejtelmes választ kaptuk mindössze, hogy az objektum polgári védelmi
célokat szolgál. Hogy mik ezek a célok, és miért titkos a bejárat,
megválaszolatlan maradt.
Mindenestre egy belvárosi gangos ház belső udvarához vittek minket, ahol egy
kör alakú betontömbbe nyíló, legalább tízcentis páncélajtón átlépve kezdtük
meg az „alámerülést”. Egy kis lift is üzemel a titkos bunkerben, de macerás
lett volna az ötven embert leszállítani ezzel, így maradt a jó öreg lépcső. Nem
számoltam, de körülbelül 15-16 emeletet botorkáltunk lefelé a sötétben, amíg
meg nem érkeztünk a bunkerbe.
Bányászok építették
Az óvóhely elsőre pont olyan, mint egy metróalagút. Ez nem véletlen, hiszen
1949 és 1953 között építették, a kettes metró munkálataival párhuzamosan. A
bunker szerkezetét, technikai megoldásait nagy részben a földalatti vasút
alagútjától kölcsönözte. A legenda, miszerint kényszermunkások építették az
F4-est, nem igaz: a munka minősége, az alkalmazott technológiák színvonala mind
arra utal, hogy képzett munkások vettek részt az építkezésen. Jellemző a korra,
hogy nem tudták, hol dolgoznak, és azt sem, hogy mi a létesítmény célja – úgy
hitték, hogy metróépítkezésen vesznek részt. Az ötvenes években még bányászati
technológiával építették a metrókat, nem mindenféle fúrópajzsokkal.
A kétszintes, nagyjából H alakú objektumot úgy
alakították ki, hogy atomtámadás esetén 2200 főnek biztosítson menedéket. Hogy
meddig lettek volna itt biztonságban, arról megoszlanak a vélemények, de néhány
napnál többet senki nem tippelt. Az F-4 persze nem a hétköznapi embereknek
épült, hanem Rákosi Mátyásnak és a Magyar Dolgozók Pártja KB-tagjainak. A
bunker bejárata is egy olyan házban bújik meg, amelyben az államvédelmi hatóság
irodái működtek korábban.
Összeköttetés a metróval
Évtizedeken keresztül friss készletekkel, a személyes
tárgyak tárolását és a pihenést egyszerre lehetővé tévő bútorokkal,
munkahelyekkel, gondosan karbantartott gépészettel állt készen vész esetére, a
kiválasztottak befogadására. Önálló vízellátással és áramellátással
rendelkezett, és a kor színvonalának megfelelő szűrőberendezések akadályozták
volna meg, hogy radioaktív port lélegezzenek be a bunkerben tartózkodók.
Vészkijáratot a 2-es metró vonala felé alakítottak ki, persze csak a hatvanas
években, amikor a metró is elkészült.
hatalmas víztócsák, amelyek felett pallókon kell egyensúlyoznunk. Az egyik,
nyilván közösségi célokra kialakított metróalagút-szerű helyiségben volt
berendezve a „tanterem”. Modern székek, hangszórók és két LCD képernyő mutatott
erős kontrasztot a vasbeton és fémszerkezetű födémszerkezettel.
Szürreális rémálom
A tanóra viszont ugyanolyan volt, mint egy hagyományos iskolai óra. Áll kint a
tanár, magyaráz, a gyerekek meg mintha unnák az egészet. Persze, lehet, hogy a
sok operatőr meg újságíró feszélyezte őket. Mindenesetre a legérdekesebbnek a
bunkersétát tartották, ahol végigjárhatták a zegzugos pincerendszert. Ha
valamit, ezt a szürreális rémálmot biztosan megjegyezik az ötvenes évekkel
kapcsolatban.
Rákosi szelleme az alagutakban (Gáti András képgalériája)
A vizesblokkok például mindenkit elborzasztottak, pedig soha
nem használták őket. A külön szobákban elhelyezett vészvilágítás céljára üzembe
(sosem)helyezett akkuk már rég lemerültek, az aktív szénnel működő légtisztítók
pedig amellett, hogy szobányi méretűek, teljesen rozsdásak. Botorkáltunk egy
darabig a sötét alagútrendszerben, aztán a diákokat visszavezényelték a
„tanterembe”, ahol a Viasat History történelemtanára a ma terrorizmusára
futtatta ki (naná, szeptember 11-e volt) a nem mindennapi órát, de ezt már nem hallgattuk meg. Várt ránk a
15 emelet lépcső – ezúttal felfelé. Jó volt meglátni a napfényt.
Kié az F4?
2007 novemberében azt az információt kaptuk, hogy a polgári
védelem lemondott az F4-ről, a BKV pedig már többször szeretett volna
megszabadulni a számára is felesleges ingatlanától. Az elképzelések között
szerepelt gombatermelő üzem és diszkó is, de addig még nem találtak vevőt. A
BKV illetékese akkor azt mondta: nekik az ingatlan csak teher, így valószínűleg
már néhány millióért is eladnák.
Ma a vagyonkezelő tulajdonában van az ingatlan, de arra nem kaptunk egyértelmű
információt, hogy esetleg azóta értékesítették volna. Mindenesetre elképzelni
sem tudjuk, mire lehetne használni. Múzeum, iroda vagy diszkó
nélkül? Aligha.
