Az Európai Unióban – és így Magyarországon is – az a célkitűzés, hogy a földfelszíni analóg televíziós műsorszórást legkésőbb 2011 végéig a digitális váltsa fel.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság 2008 tavaszán írt ki pályázatot öt földfelszíni digitális televízió- és egy földfelszíni digitális rádióműsor-szóró hálózat üzemeltetésére és mindkét pályázatot az Antenna Hungária nyerte meg.
A két különálló pályázaton az Antenna Hungária 5 televíziós és egy rádiós multiplex 12 évre szóló üzemeltetési jogosultságát nyerte el. A hálózatkiépítésé költsége nagyságrendileg 25 milliárd forint lesz a következő 4-5 év során.
A mobil-televíziós (DVB-H) szolgáltatás 2008-ban Budapesten és környékén indul el (16 százalékos lefedettség), 2009 végére további 7 nagyvárosban, valamint a Balaton környékén is elérhető lesz a szolgáltatás, így a lefedettség 30 százalék os lesz, mely 2012-re 50 százalékra emelkedik.
A DAB+ digitális rádiós szolgáltatás lakossági lefedettsége három budapesti telephellyel már idén eléri a 31 százalékot, jövőre 44 százalékra emelkedik, a teljes kiépítésre 2013-ig kerül sor.
Frappáns név
Az új szolgáltatás elnevezése MinDigTV lesz. A szolgáltatás túlnyomó részt előfizetési díj nélkül lesz elérhető. A közszolgálati csatornák, az m1, m2, Duna TV biztosan a kínálat részét képezik, HD felbontásban. Az RTL Klub és a TV2 60 napon belül dönthet arról, hogy megjelenik-e az új szolgáltatás kínálatában. Az ATV, Hír TV kódolt adása szerepelni fog a kínálatban, de még nem született döntés a részleteket illetően.
Mobiltv
A mobil-televíziós szolgáltatásokat az Antenna Hungária a mobilszolgáltatókkal együttműködésben kívánja bevezetni, a 16-20 csatornát tartalmazó szolgáltatás az AH-val szerződő mobilszolgáltatók kínálatában nagy valószínűséggel előfizetési díj fejében lesz elérhető, szintén idén decembertől.
A rádiós szolgáltatásnál az AH szintén a korszerűbb DAB+ tömörítési eljárást választotta, ezzel akár 16-18 csatorna műsora juttatható el a hallgatókhoz. A szolgáltatás a Magyar Rádió közszolgálati adásait (MR1, MR2, MR3), valamint a közműsor-szolgáltató Katolikus Rádió műsorát biztosan tartalmazni fogja.
digitális kisszótár:
Standard-Definition (SD): normál felbontású sugárzás
High-Definition (HD): nagy felbontású digitális adás
A DVB-T: digitális földfelszíni sugárzás
16:9: a képátló arányszáma, hagyományos tv-é 4:3
MPEG4: képtömörítési formátum, ebben kódolva érkezik a HD-adás
Set-top boksz: a digitális, kábeles, műholdas tv-szolgáltatások dekódolását és analóg jellé alakítását végző szerkezet
