„Az ügynökömmel végig azon dolgoztunk, hogy a Valenciában maradjak, de arra büszke vagyok, hogy más klubok is érdeklődtek irántam. A Valencia anyagi nehézségei ellenére mindent megtett, hogy megtartson, és ezt meg kell hogy köszönjem” – mondta sajtótájékoztatóján a 26 éves csatár, aki idényenként 3 millió eurót vághat majd zsebre.
Vicente Soriano klubelnök elmondta, 47 millió eurót is kínáltak Villáért, de azért nem engedte el a spanyol válogatott Európa-bajnok játékost, mert versenyképes csapatot szeretne építeni.
Hat évig marad Valenciában (MTI/EPA)
A Real Madridnál ugyanakkor komoly gondokat okozhat Villa hosszabbítása, ugyanis Robinho vélhetően a Chelsea-hez igazol, s a helyére kiszemelt két csatár, Villa és a Villarrealban futballozó Santi Cazorla egyaránt 2014-ig írt alá jelenlegi klubjánál.