A mérkőzésen a diósgyőriek nemcsak a három pontot, hanem értékeiket is elvesztették. A borsodi klub hivatalos honlapja szerint a pénteki bajnoki találkozó előtt ugyanis ismeretlen tettesek több értéket eltulajdonítottak a vendégöltözőből.
Vranesevics (balra) és B. Tóth Balázs harcol a labdáért (MTI)
A diósgyőriek feltételezése szerint a lopás akkor történt, amikor Vágó Attila vezetőedző egy másik helyiségben taktikai eligazítást tartott a csapatnak.
A nap másik mérkőzésén a Haladás hazai pályán kiütötte a Siófok együttesét. A szünetben már két góllal vezettek a szombathelyiek – akik a játék minden elemében felülmúlták a Balaton-partiakat -, majd a második félidőben Kenesei megszerezte idei első és második gólját is, továbbá Oross is betalált. A Haladás győzelme ilyen aranyban is megérdemelt.
A Vasas az 5. forduló pénteki mérkőzései után vezet a bajnokságban, az újonc Haladás a harmadik, a Diósgyőr a 11., a Siófok pedig az utolsó, 16. helyen áll jelenleg.
Soproni Liga 5. forduló:
Vasas-Diósgyőri VTK 3-2 (2-0)
Gól: Divics (22.), Lázok (40.), Németh N. (49.) ill. Tóth M. (84.), Pelecaci (90.)
Szombathelyi Haladás-BFC Siófok 5-0 (2-0)
Gól: Guzmics (19.), Rajos (25.), Kenesei (47., 11-esből, 72.), Oross (56.)
Szombat:
DVSC-TEVA – Újpest FC, 20:00
Gabona Trans-Kaposvár – Győri ETO, 20:00
REAC-FC Fehérvár, 20:00
Kecskeméti TE-ERECO – Nyíregyháza Spartacus, 20:00
MTK Budapest-Paksi FC, 20:00
Vasárnap:
Budapest Honvéd-ZTE FC 20 ó