A találkozó elején a vendég londoniak akarata érvényesült, a házigazdák védelme nem egyszer bizonyult átjáróháznak, így a 8. percben Szeol Ki-hjon akadálytalanul fejelhetett, s gól lett belőle.
A lelkes hazaiakat továbbra is vitte előre a hév, szerencséjükre a vendégtámadók elpuskázták újabb lehetőségeiket.
Caleb Folan történeti gólja: a Hull győzelemmel kezdett (Getty)
A kezdőként pályára lépő Gera Zoltán egymaga két nagy ziccert hagyott ki: első alkalommal Bullard beívelése után vétette el a labdát, majd ismét a szélső volt a feladó, a magyar azonban tétovázott – a vonalbíró nem intett lest – így odalett a lehetőség.
Ekkor azonban már egyenlített a Hull City. Geovanni csapott le egy kósza labdára, és 18 méterről ballal Schwarzer kapujába lőtt – ez volt a kiscsapat első gólja az angol élvonalban. Szünet után megszületett a második is.
A hajrában már Halmosi Péter is segítette együttesét. A 62. percben beállt magyar nem sokkal később kiváló labdával szolgálta ki Garciát, a Fulham kapusa azonban remek mozdulattal védett. A 81. percben már ő sem tehetett semmit: Fagan vette el a labdát a totojázó Koncheskytől, Folan elé játszott, aki közelről megszerezte a győztes gólt.
Nasri első bajnokiján győztes gólt lőtt (Getty)
A bajnoki évad első találkozóját az Arsenal stadionjában rendezték. Az „ágyúsok” pláne az első félidőben szorongattak. A 4. percben a fővárosiak friss szerzeménye, Nasri talált be közelről Denilson passza után, ám a különbség annak ellenére sem nőtt, hogy Bendtner és Adebayor is többször került kihagyhatatlannak tűnő szituációba.
Premier League, 1. forduló:
Bolton-Stoke City 3-1 (3-0)
Gól: Steinsson (34.), Davies (41.), Elmander (45.) illetve Fuller (90.)
Everton-Blackburn 2-3 (1-1)
Gól: Arteta (45.), Yakubu (64.) illetve Dunn (22.), Santa Cruz (66.), Ooijer (90.)
Hull City-Fulham 2-1 (1-1)
Gól: Geovanni (22.), Folan (81.) illetve Szeol (8.)
Middlesbrough-Tottenham 2-1 (0-0)
Gól: Wheater (71.), Mido (86.) illetve Huth (90.-öngól)
West Ham-Wigan 2-1 (2-0)
Gól: Ashton (3., 10.), illetve Zaki (47.)
Arsenal-West Bromwich 1-0 (1-0)
Gól: Nasri (4.)