Bátran kezdett a magyar együttes, pár perc elteltével azonban a hazaiak átvették az irányítást és az első negyed órában a vezetést is megszerezték.
A stuttgartiak kényelmes tempóban futballozva is irányították a játékot, a 33. percben pedig már két góllal vezetett a félgőzzel futballozó házigazda. Ám váratlanul, egy fantasztikus bombagóllal szépített a Győr.
Tasci gólja után úgy tűnt, nagyon ellépnek a németek (dpa)
A második játékrészben is a stuttgartiaknál volt többet a labda, a győriek azonban szervezetten és nagyon fegyelmezetten védekeztek, ezért a vendéglátók nem tudtak a kapu közelébe kerülni.
A magyar együttes erővel is bírta a találkozót és jó eredményt ért el a két hét múlva sorra kerülő visszavágó előtt.
UEFA-kupa, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:
VfB Stuttgart (német)-Győri ETO 2-1 (2-1)
Stuttgart 7000 néző. Vezette: Gomes Costa (portugál)
Gól: Tasci (13.), Marica (33.) ill. Böőr (45.)
Sárgalap: Pákolicz (89.)
Stuttgart: Lehmann – Hilbert, Osorio, Tasci, Magnin – Bastürk (Pardo, 81.), Khedira, Simak, Lanig (Hitzlsperger, 81.) – Marica (Fischer, 81.), Gomez
Győr: Sztevanovics – Tokody, Bank, Supics, Völgyi (Nikolov, 46.) – Kovács I. Z., Jäkl (Pákolicz, 85.), Koltai, Józsi – Böőr, Bajzát (Kovács II. Z., 76.)