Élet-Stílus

Pekingi napló: besúgó a recepción

Egy ország, ahol Tibet nevét csak suttogva lehet kimondani, ahol megfigyelik a turistákat és cenzúrázzák az internetet. Az Olimpic Green területén ráadásul még dohányozni sem lehet. Helyszíni tudósítás Pekingből.

Majd minden rendező ország különleges biztonsági intézkedésekkel készült az újkori olimpiákra. Nincs ez máshogy Kínában sem, ahol a kommunizmus egy sajátos formája keveredik a piacgazdasággal. Ez különleges elegyet alkot: az ember gyakorlatilag majdhogynem azt tehet, amit csak akar, miközben tudja, hogy megfigyelik. Tibet nevét ezért csak suttogva szabad kiejteni, s a tabu témákat sem érdemes feszegetni.

Az olimpiára biztonság szempontjából egy szavunk sem lehet. Az esemény idejére 34 ezer katonát vezényeltek a fővárosba, akik mellett 74 harci repülőgép, 47 helikopter és 33 hajó áll készenlétben. A fontosabb társasági eseményeken előkóstoló egerek dolgoznak, kizárva mindenféle mérgezést. A vitorlásversenyeken pedig búvárokat is bevetettek, hogy eltávolítsák a gyanús tárgyakat és elhárítsák a rejtett veszélyeket.

Katonák mindenhol (MTI/EPA)

Katonák mindenhol (MTI/EPA)

Legalábbis a hivatalos közlés szerint, bár a katonákat elnézve az ember még többre is saccolná az idevezényeltek számát. A város tele van egyenruhásokkal. A sporteseményeken több százan dolgoznak, s ott vannak a legfontosabb utak és csomópontok mellett is. Az autóutakon folyamatosan látni szirénázó rendőrautókat. Ráadásul majd minden szállodában megtalálható a Pekingi Rendőrkapitányság katonai egyenruhában feszítő egy-egy alkalmazottja. Ruhája árulkodó, s nagy valószínűséggel nem is rendőr, katona.

Besúgó a recepción

A turisták egyébként e momentumon túl is érezhetik, hogy figyelik őket. A vízumon kívül például az ide utazónak érkezéskor és hazautazáskor is meg kell adnia adatait, s kínai lakhelyének címét. Az itteni hatóság így pontosan tudja, hogy ki meddig és hol tartózkodik az országban, és mivel foglalkozik ittléte alatt. A pénzváltás emiatt nem egyszerű művelet.

Ellenőrzik az utazó személyazonosságát, s jegyzik, ki mennyi pénzt váltott. Útlevél, s a kitöltött íratok is szükségesek később, mivel a másolatuk nélkül nem érdemes járni a várost. A rendőr bármikor kérheti. S a fene tudja, hogy ezen túl még mi mindent figyelnek. A szállodánkban nyílt titok, hogy hol van a megfigyelőszoba, hogy az internetforgalmat és a telefonhívásokat figyelik, és hogy ki a besúgó a recepciósok közül.

Páncélozott kocsik a Tienammen téren (MTI/EPA)

Páncélozott kocsik a Tienammen téren (MTI/EPA)

Aki a legjobban beszél angolul, bár ő sem nagy nyelvzsonglőr. Egyszerre kezeli az itteniek problémáit és egyeztet az ide vezényelt ,,rendőrökkel”. Ez annyira nincs titokban, hogy a katona például nyugodtan szerelheti az iroda falán lévő kémkamerát, az nem zavar senkit. Mindenki tud róla.

Pekingbe jelenleg leginkább annak van hírértéke, hogy melyik nap mit zárnak le az olimpia ideje alatt. Az országúti kerékpárverseny befutója, a Nagy Fal legkedveltebb szakasza jelenleg például nem látogatható. A Tiananmen teret pedig már kétszer is lezárták, nem kevés gondot okozva az itteni városnézőtúra szervezőinek. Utóbbinál át is motozzák az oda látogatókat. A legnagyobb kavarodás a megnyitó során volt, amikor több csomópont mellett délután öt órától a három repülőteret is lezárták. Emiatt egyértelmű volt, hogy akinek nincs belépője az egyébként tényleg fantasztikusan kivitelezett megnyitóra, az ne menjen be a városba.

Tilos a dohányzás!

Az események biztosítása teljes körű. A kínai szervezők alaposan átvizsgálnak mindenkit, és átkutatnak minden táskát. Nemcsak tessék-lássék, komolyan veszik a munkájukat. Folyadék, öngyújtó és más hasonlóan ,,veszélyes tárgy” sem juthat át a szigorú ellenőrzésen. A dohányzó embereknek ezért erőt kell venniük magukon, amikor belépnek az Olimpic Green területére, odabent ugyanis tilos a dohányzás. Ráadásul oda csak az juthat be, aki rendelkezik aznapi jeggyel, senki más. Ezen okból csak az eseményekre érkező szurkolók használhatják az olimpiára épített metróvonalat, senki más, ezért mindenkit még előtte ellenőriznek, utána már nem vizsgálnak át senkit.

Teljes határzár

Szerencsére eddig semmilyen terrorcselekmény nem történt, s reméljük ez így is marad. Pedig sok szervezet fenyegetőzött korábban. A kiemelt biztonsági intézkedések meghozták gyümölcsüket. Augusztus elejétől például lezárták a kínai határt az olimpia idejére, így autóval senki sem tud ma bejutni Kínába, csak busszal, vonattal vagy repülővel.

Emiatt például a Robur expedíció sem tudott eljutni Pekingig. Mongóliánál kellett hagyni a buszukat, s vonattal, majd busszal utaztak a kínai fővárosig. Az itteni hírek szerint a legnagyobb zavargások az ujgur tartományokban alakultak ki, ahol a függetlenségi mozgalom vezetői már az olimpia előtt kijelentették, hogy szabotálják az olimpiát. Az eredmény eddig 9 kínai hallott katona, bár erről csak a pletykák szintjén beszélnek, még akkor is, ha ezt sokan tényként kezelik.

Sokakat felháborított az olimpia előtt az internet cenzúrázása. Ez nem szűnt meg, de az ember ezt nem érzékeli. Mint látható, az ember nyugodtan dolgozhat Kínában, s nem olvassa át senki a leveleit, mint az korábban hallható volt. Persze nem lehet megnyitni az Amnesty International oldalát, de nem is szándékoztam azt olvasgatni a záróeseményig. Őszintén, eddig nem is próbáltam, mivel nem tudhatom, hogy mikor figyelik meg az internetforgalmamat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik