A 28 éves, 41-szeres válogatott kapus nem csak az angol nemzeti együttesben, de a Tottenhamben is kegyvesztetté vált, ugyanakkor Blackburn Rovers számít rá, bízik benne, ennek jeleként 3,5 millió fontot fizetett érte a londoniaknak.
A nyáron érkező Paul Ince menedzser első szerzeménye, Robinson ötéves szerződést kötött új állomáshelyén.
Brad Friedel viszont távozik a Blackburntől, a 37 éves hálóőr minden bizonnyal az Aston Villában folytatja a pályafutását, akárcsak honfitársa, a szintén amerikai Brad Guzan. A Tottenham pedig megszerezte a PSV brazil kapusát, Gomest.
Paul Robinson klubot váltott (Getty)
Robinson négy év után int búcsút a Tottenhamnek. A londoniak kapujából sokáig kirobbanthatatlan volt (175 meccsen védett a Spursben, s egy gólt is szerzett – 65 méterről talált a Watford hálójába), mint ahogy a válogatottnál is ő volt az első számú kapus, ám sorozatos hibái miatt itt is, ott is lemondtak róla.
Legemlékezetesebb ügyetlenkedése vezető szerepet kapott a különféle bakiparádékban: a horvátok elleni Európa-bajnoki selejtezőn, 2006 októberében hazagurításból kapott gólt.
32 millió font Tevezért
Lapértesülések szerint a Manchester United szerződteti Carlos Tevezt, mégpedig brit rekordot jelentő 32 millió fontért. A 24 éves argentin válogatott, aki tavaly két évre kölcsönbe érkezett az MU-hoz a West Ham Unitedtől, rövidesen aláírja szerződését. A 32 millió fontra becsült átigazolási díja rekord lenne a szigetországban, korábban Andrij Sevcsenkóért fizettek a legtöbbet: a Chelsea utalt 30,8 milliót az AC Milannak az ukrán támadóért. (MTI)