Élet-Stílus

Műemlékvadászok lepték el Magyarországot

Közel öt hete fut egy játék az interneten, amelynek célja, hogy a játékosok felkutassák a Magyarországon fellelhető műemlékeket, és dokumentálva beszámoljanak azok állapotáról. A legjobb akár kitüntetést is kaphat.

A műemlékem.hu oldalnak eddigi szinte minimális reklámmal jelenleg közel 80 aktív versenyzője van, akik járják az országot, és feltérképezik a műemlékeket, de 200-300 versenyzővel az egész országot le lehetne fedni – mondta a FigyelőNetnek Kovács Olivér, a játék szervezője.

Az oldalon megtalálható 11 ezer országos műemléki védelem alatt álló épített emlék, amelyek adatbázisát – ez önmagában is értékes – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal bocsátotta rendelkezésre. Ha egy egyszerű kirándulásra készülünk, akkor is nagyon hasznos lehet megtudni, hogy mit érdemes megtekintenünk a környéken, de azt is megnézhetjük, hogy az az ingatlan, amit meg kívánunk venni, védelem alatt áll-e.

Kép a Gyürky-Solymossy-kastélyról (Fotó: műemlékem.hu)

Kép a Gyürky-Solymossy-kastélyról (Fotó: műemlékem.hu)

A műemlékem.hu azonban elsősorban játék, ahol a résztvevők versenyeznek egymással. A cél: minél több olyan műemléket látogassanak meg, amelyet más még nem vadászott le (a “szűz” műemlékért öt pont jár, míg a már regisztráltért csak egy). Ugyanakkor a műemlékvadászok a műemlékvédelem felügyelői szerepét is eljátszhatják, ugyanis a jelentéseikben épített emlékeink állapotát is meg kell határozniuk.

A játék szabályai szerint a versenyzőknek ottjártukkor a GPS-szel be kell mériniük a cél koordinátáit (lehetőleg minél pontosabban), majd ezt fel kell tölteniük a honlapra. A verseny némiképp hasonlít a geocaching című játékra, ahol egy koordináta alapján kell elrejtett tárgyakat megtalálni.

Itt azonban pont fordított a helyzet: nem elég a műemléki listáról letöltött cím és helyrajzi adatok alapján felkeresni az adott épületet és elküldeni a koordinátákat, de fotókat is kötelesek feltölteni az oldalra a játékosok. Legalább egy fotón a műemléknek teljes egészében rajta kell lennie. Az esetleges félreértések elkerülése érdekében az egyik fotón látszódnia kell a GPS kijelzőjének is, az adott koordinátákkal és az időponttal.

Kovács Olivér elmondta, hogy a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület által is támogatott játékon nem akadály, ha valakinek nincs GPS-készüléke, mert egy cég ingyenesen hajlandó ilyet kölcsönözni a hétvégére, amennyiben a játékos legalább 5 műemléket felmér és bejelent.

A GPS-adatokat is közölni kell (Fotó: Műemlékem.hu)

A GPS-adatokat is közölni kell (Fotó: Műemlékem.hu)

A szervező felhívta a figyelmet arra, hogy gyakorlati haszna is van a résztvevők tevékenységének, ugyanis a beszámolókban kötelesek megítélni a védett emlék állapotát, és lehetőségük van arra, hogy az adott műemlékről szöveges tájékoztatót is közöljenek. Így kiderülhet, hogy sok műemlékünk milyen szomorú állapotban van.

Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke is elsősorban ezért tartja fontosnak a kezdeményezést. A társadalom így egyre jobban megismerheti, milyen fontos is épített emlékeink védelme, és hogy jelenleg milyen is műemlékeink állaga. Mindemellett esetleg gyakorlati haszna is lehet a játéknak. Ha például időben jelentik a Kőszegen önkényesen lebontott ipari műemlék munkálatait, akkor esetleg meg lehetett volna előzni a rombolást.

A játék első fordulója 2008. szeptember 15-én zárul. A három legeredményesebb (legtöbb pontot összegyűjtő) játékost a keszthelyi Helikon kastély vendégül látja szeptember utolsó hétvégéjén. A következő forduló 2009. április 1-je. Az ekkor győztes játékos a 2009. április 17-i Műemléki Világnapon erre az alkalomra alapított díjat vehet át Mezős Tamástól.

A műemlékem.hu indulása óta, közel egy hónap alatt az országosan védett műemlékállomány csaknem felét felmérték a civil mozgalom tagjai. 2008. július 26-án (szombaton) Kapolcson, az Örökségvölgyben tartják az I. műemlékem.hu versenyt és találkozót. A fórumban fel is hívják a figyelmet, hogy teljesen szűz mind a hét érintett falu, ahol 36-szor 5 pontot, azaz 180 pontot lehet gyűjteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik