„Nagyon jól érezem magam a Chelsea-nél. Jó csapatunk, kiváló szurkolótáborunk van, s meg is becsülnek itt engem. Scolari érkezésével nagyon bizakodóan várom a következő szezont, úgy érzem, sikeresek lehetünk” – így a játékos, aki 2005-ben 24 millió font fejében igazolt az Olympique Lyontól a Chelsea-hez.
A nyáron szerződtetett új szakvezető, a brazilokkal 2002-ben világbajnoki címet nyert Luiz Felipe Scolari roppant elégedetten nyilatkozott a 25 esztendős ghánai labdarúgóval történt megállapodás után.
Újabb öt év a Chelsea-ben (BBC)
„Ugyan nem rég érkeztem, de már meggyőződhettem arról, hogy Essien valóban egyike a világ legjobb középpályásainak. Egyébként már korábban is csodáltam őt, s nagyszerű hír a számomra, hogy még sokáig a klubnál marad” – mondta a portugál válogatott kispadjáról érkező brazil szakember.
Korábban Petr Cech és Wayne Bridge is hosszabbított a Chelsea-vel; a kapus öt, a védő négy évre kötelezte el magát.