A XIX századi folyószabályozások előtt a Magyarország mai területének 25 százaléka a nagy árvízek szintje alatt feküdt, vagyis állandóan vagy időszakosan víz borította. A Tisza környéke a mocsarak, nádasok, tocsogók világa volt, bár kisebb területek, a falvak és közvetlen környezetük árvízvédelmét már a középkorban is megoldották – mondta el a FigyelőNetnek Göncz Benedek, a környezetvédelmi minisztérium vízkárelhárítási főosztályának főosztályvezető-helyettese. A régiek megtanultak együtt élni a folyóval, és betartották a „játékszabályokat”: érdekes volt megfigyelni például a 2001-es árvíznél, hogy a Felső-Tisza menti Gulácson mindent elöntött a folyó, de a templom száraz talapzattal átvészelte az árvizet.
Eltűnt a malária
A települések ősi magját ugyanis – benne a templommal – igyekeztek magaslatokra építeni. Nem szabad sokra gondolni, ezek a „dombok” csupán egy-két méterrel, gyakorlatilag észrevétlenül emelkednek a környező terepszint fölé. Ezért volt meglepő, hogy még akkor is csak felülről nézve, repülőről tűnt fel a gulácsi templom kiváló helyzete, amikor a folyó „vízszintbe” hozta a környéket. Az együttélést kiválóan példázza a fokrendszerrel jellemezhető termelési mód: árvíz idején több helyen is megbontották a Tisza partját, a fölös vizet természetes medencékbe, úgynevezett fokokba vezették el. A folyó iszapjával „megtrágyázta” a földeket, amiket később leginkább legelőnek használtak, az így életre hívott tavakat pedig rendre lehalászták.
A XVIII. század vízrajzi viszonyai a mai Magyarországon (forrás: KvVM)
Az 1800-as évekre azonban keresetté váltak a mezőgazdasági termékek, a gabonaárak jelentősen megugrottak, ami magától értetővé tette az elöntések megszüntetésének, a művelés alá vont területek növelésének igényét. Széchenyi István és Vásárhelyi Pál nevéhez kötődik a Tisza szabályozása, azaz a kanyarulatok átvágása, a gátrendszer kiépítése, amelynek eredményeként a folyó hossza egyharmaddal csökkent, a vízfolyás pedig felgyorsult. A hatalmas vízi világ helyét termőföldek vették át, az Alföld „kiszáradt”. Ezt ma sokan sérelmezik, és olyan hangokat is hallani, hogy a szabályozással „tönkretették” a Tiszát.
vizes hetek a figyelőneten
Vizes hetek sorozatunkban bemutatjuk vizeink állapotát, a rájuk leselkedő veszélyeket, tervezzük jövőjüket. Megmutatjuk, milyen gasztronómiai, természeti csodáknak adnak otthont, hogyan illeszkednek hazánk gazdasági és üzleti életébe, válogatunk a vízhez köthető szabadidős és kulturális tevékenységekből, de sorra vesszük a köréjük font legendákat, hiedelmeket is. Elsőként a Dunáról, majd a Balatonról írunk, utána a Tisza és a hazai gyógyvizek kerülnek sorra.
Való igaz, hogy az élővilág gyökeresen átalakult, megbecsülni sem lehet, hány faj tűnt el a folyó térségéből. A „veszteséget” felmérni viszont csak akkor lehet, ha megnézzük, mit nyertünk a víz „megszabályozásával” – Vásárhelyiék megítélésekor pedig hangsúlyozni kell: a környezetvédelem, az életközösség, az ökológia fogalma alig néhány évtizede létezik. A folyószabályozásokkal ugyanis eredményesen védekezhettünk az árvizek ellen, hajózhatóvá vált a Tisza, nyomtalanul eltűnt Magyarországról a malária, az Alföld eltartóképessége pedig 40 ezerről a mai több mint kétmillió főre nőtt.
Új idők új eszközöket követelnek
A mai árvízvédelmi rendszer alapjait az 1900-as évek elejére építették ki, de a körülmények azóta sokat változtak: évről évre folyamatosan nő az árvízszint, ráadásul a fölös víz egyre rövidebb idő alatt érkezik a Kárpátokból. Ez ellen sokáig a töltések emelésével védekeztünk, de mára világossá vált, hogy a megváltozott viszonyok közt ez önmagában nem elég – mondja a szakember.
A kormány 2003-ban bízta meg az érintett tárcákat, hogy dolgozzanak ki egy koncepciót a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelésére. Ebből született meg a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT), amely több ütemben szabta meg a tennivalókat, és a nagyvízi meder karbantartásán túl több árvízi tározóba vezetné el a folyó többletvizét. Az első ütem hat tározót nevesített, ezek a Cigánd-Tiszakarádi, Hanyi-Tiszasülyi, Nagykörűi, Nagykunsági , Szamos-Kraszna közi és a Tiszaroffi árapasztó tározó.
Az elmúlt évtizedben ugyanis hatalmas árvizeket hozott a Tisza, 1998-2001 között a vízszint egyes szakaszokon 1,5 méterrel haladta meg a ’70-ben mért, addigi legmagasabb szinteket. Mivel a vízhozam eközben nem emelkedett jelentősen, az „extra” árvizek okát csakis a folyó lefolyási viszonyainak megváltozásában kereshettük. A vizsgálatokból kiderült, hogy a gátak közti ártér jelentősen feliszapolódott – az árvízkor kiöntött és visszamaradó iszap emelte az ártér talajszintjét -, a növényzet mindenhol túlburjánzott, és a töltések egyes szűkületeinél mára úgynevezett lefolyási akadályokat képez. Míg a folyószabályozás után közvetlenül a töltések közötti ártér öt százaléka volt erdő, addig mára ez az arány 50 százalékra nőtt.
Ellenérdekek feszülnek egymásnak
Az ártéri fákat pedig ne szálerdőként, hanem dús aljnövényzettel rendelkező, áthatolhatatlan sűrűségű „dzsungelnek” képzeljük el: már önmagában az 40 centiméterrel csökkentené az árvízszintet, ha a gátak közt 6-800 méteren megritkítanánk a növényzetet – mondja a szakember. Az első ránézésre egyszerű intézkedés azonban a gyakorlatban jelenleg szinte kivitelezhetlen – teszi hozzá. A végletekig szórt és átláthatatlan tulajdonviszonyok miatt az állam nem avatkozhat be. Ehhez a Tisza teljes hosszán ki kellene sajátítani a gátak közt ezt a 6-800 méter széles területsávot, majd a természetvédelem érdekeit szem előtt tartva szálerdőt, gyepterületet kellene kialakítani, amelyet azután fenntartásra vissza lehetne adni eredeti tulajdonosainak.
Virágzik a Tisza (fotó: MTI)
Ezek után el kell rendezni a művelési kötelezettség és a természetvédelemi szempontból fontos erdő fenntartása közt – itt nem részletezett – érdekellentétet – sorolja a nehézségeket Göncz Benedek. Sok az érdekellentét és sok az egymástól eltérő igény a Tisza „újkori szabályozásával” kapcsolatban, a megoldás hosszú távon működő konszenzust igényel minden egyes érintett bevonásával. A rendezés ezen szakasza még csak most kezdődik.
—-Egy Balatonnyi vizet kell kivezetni—-
A legfontosabb cél most az árvízszint csökkentése, ami egyrészt a lefolyási viszonyok fent említett javítása, másrészt a víztározók kiépítésével oldható meg. A kiépítésre váró Tisza menti tározóknak mintegy 1,5 milliárd köbméter vizet kellene egyszerre visszatartaniuk ahhoz, hogy egy méterrel csökkenjen a folyó maximális árvízszintje. Csak a viszonyítás kedvéért, a Balaton teljes vízmennyisége körülbelül 2 milliárd köbméter.
A tározókat természetes medencék alkotják majd, ahol felhasználják a domborzat adta töltéseket, de mesterséges gátakkal is körbeveszik az ideiglenes tavakat. A VTT keretén belül a szakemberek eddig 30 helyszínt vizsgáltak meg, és öt tározót nevesítettek ott ahol gazdaságosan, hatékonyan megoldható a tározó kialakítása, és a környék lakossága is elfogadta a beruházást.
Amikor a Tisza kezd “megharagudni”… (fotó: MTI)
Göncz Benedek szerint 20-25 év szükséges még ahhoz, hogy összesen 12 árvíztározót létesítsenek a Tisza teljes hosszán arányosan elosztva, amelyek az ártér megtisztításával párhuzamosan képes egy méterrel csökkenteni az árvízi maximumot. A VTT pénzhiány miatt többéves csúszásban van, de idén már átadhatják a tiszaroffi és a cigándi tározót, valamint elindul a töltések közti növényzet megritkítása. Uniós források segítségével 2013-ig terveik szerint még négy tározót adnak át – mondja a szakember.
Öntözés
A medencék időszakos elöntése az eddigiektől eltérő gazdálkodási módot tesz lehetővé. A tározók területét tudatosan gyenge minőségű mezőgazdasági területeken alakították ki, ahol ezen túl intenzív legeltetésre lehet áttérni, és az Európai Unió támogatását élvező vizes élőhelyek alakíthatók ki. Az ár levonulása után a vizet visszaengedik a folyóba, így a terület csak rövid időre esik ki a termelésből. Másik lehetőség, hogy megtartják a tározóban a vizet, és öntözésre, vízpótlásra használják.
A vízpótlás akkor is működhet, ha az árvíz szintje nem olyan magas, hogy védelmi szempontból meg kellene nyitni a tározókat: ilyenkor a kisebb árvizekből is jelentős mennyiségű vizet lehet „megmenteni”. Félretéve a szigorú szakmai zsargont tehát elmondhatjuk, hogy visszatérünk a Tiszával való együttélés kezdeteihez: a folyóra fűzött tározók rendszere az ősi fokrendszer egyfajta, XXI. századi változata.
Folyóinkról és tavainkról még többet a FigyelőNet Vizes Hetek aloldalán olvashat.
