Élet-Stílus

Botrány és norvég siker a Touron

A norvég Kurt-Asle Arvesen nyerte a Tour de France szerdai szakaszát, de a sikerét némiképp háttérbe szorítja az újabb, idei második doppinglebukás.

A norvég Kurt-Asle Arvesen szerdai etapon aratott sikerét háttérbe szorította az újabb doppingbotrány. Az összetett 19. helyén álló spanyol Moises Duenas Nevado – akit a negyedik szakasz után ellenőriztek – EPO-val bukott meg, akárcsak korábban a szintén spanyol Manuel Beltrán, akit a Liquigas csapata a pozitív A mintát követően azonnal kizárt a soraiból.

Az újabb doppingeset kapcsán a távirati iroda úgy értesült, hogy Duenas Nevadót a francia rendőrök felkeresték csapata szállásán, Tarbes-ban, ahol házkutatást is tartottak, majd őrizetbe vették, és szerdán – legalább a kihallgatás végéig – vizsgálati fogságban marad. A bringás szállodai szobájában elrejtve tiltott szereket találtak a szerdai szakasz rajtja előtt.

A győztes jutalma (AFP)

A győztes jutalma (AFP)

A szerdai, Lannemezan és Foix közötti 167,5 kilométeres etapon a szökevények játszották a főszerepet. Tizenkét kerekes már a szakasz elején meglépett, s mivel az összetettben egyikük sem jelentett veszélyt az élen állókra, a mezőny nem eredt a nyomukba, így sikeresen – több mint tízperces előnnyel – célba értek. Az szakaszgyőzelemről döntő sprint során Kurt-Asle Arvesen volt a leggyorsabb.

„Azóta vártam erre a sikerre, mióta először elindultam a Touron. 2005-ben második voltam az egyik szakaszon, most viszont sikerült nyernem, s ez remek érzés” – így Arvesen, aki Thor Hushovd után a második szakaszsikert szállította Norvégiának. Az összetettben továbbra is az ausztrál Cadel Evans vezet. Csütörtökön a Lavelanet és Narbonne közötti 168,5 kilométer leküzdése vár a mezőnyre.

gázolás a célnál

Két felnőtt és két gyerek megsérült, amikor az egyik csapat autója a közönség soraiba rohant a 11. szakasz befutója előtt. Az AG2R autóját vezető sofőr 800 méterre a céltól elvesztette uralmát a jármű fölött, amely a kordont áttörve több embert elütött. „Négy embert a kórházba szállítottak, de egyikük sérülése sem súlyos” – közölte a rendőrség.



Tour de France, 11. szakasz

Lannemezan-Foix, 167,5 km:
1. Kurt-Asle Arvesen (norvég, CSC) 3:58:13 ó
2. Martin Elmiger (svájci, AG2R) azonos idővel
3. Alessandro Ballan (olasz, Lampre) a.i.

Az összetettben (sárga trikó):
1. Cadel Evans (ausztrál, Lotto) 46:42:13 ó
2. Schleck (luxemburgi, CSC) 1 mp hátrány
3. Christian Vandevelde (amerikai, Garmin-Chipotle) 38 mp h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik