Élet-Stílus

Kajakos tragédia Szlovéniában

Öt kajakozó vízbe fulladt, nyolc pedig eltűnt csütörtökön a Száva folyó szlovéniai szakaszán, az áldozatokat beszippantotta a folyón épülő vízi erőmű gátrendszere - jelentette a szlovéniai állami televízió.

A híradások szerint a halottak között van Kristijan Janc, a kelet-szlovéniai Sevnica város polgármestere, akik egyben képviselő a szlovén parlamentben.

A kirándulók négy kajakkal járták be a Szávát, a kirándulást Kristijan Janc szervezte. Utoljára akartak átkajakozni a folyónak azon a szakaszán, ahol épül a vízi erőmű gátja, mivel a munkálatok befejezése után erre már nem lesz lehetőség. A Blanca erőmű a fővárostól mintegy száz kilométerre délkeletre épül.

Szemtanúk szerint a négy kajak közül kettő nekiütközött a gát peremének és kettétört, a kirándulókat pedig beszippantotta a turbinák felé örvénylő áramlat. Csak egy asszonynak sikerült megmenekülnie. A kirándulók többségén nem volt mentőmellény.

A mentőalakulatok öt ember tetemét emelték ki a vízből, és nyolc ember után kutatnak. Félő, hogy az eltűntek is vízbe fulladtak. A mentőakciót vezető Anton Travnar közölte, hogy megpróbálják csökkenteni a vízgyűjtő medence vízszintjét, majd az éjszaka folyamán búvárok kezdik meg a kutatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik