Az oroszok beragadtak a rajtnál, kezdésként éppen a spanyoloktól kaptak szédítően nagy pofont (ki ne emlékezne az innsbrucki 1-4-re…), ám azóta mintha kicserélték volna a szbornaját. Guus Hiddink emberei a folytatásban egy góllal verték a címvédő görögöket, Andrej Arsavin visszatérésével pedig szinte megtáltosodtak az oroszok: válasz nélküli két gólt hintettek a svédeknek, majd a negyeddöntőben hosszabbítás után ugyan, de teljesen megérdemelt győzelmet arattak a csoportkörben brillírozó, sokra taksált hollandok felett.
Andrej Arsavin és társai éhesek a sikerre (Getty)
Az elődöntőbeli ellenfél, Spanyolország viszont mintha ellentétes utat járna be. Az oroszok elleni tündöklés után alábbhagyott az ibériai gólgyár, az első meccsen triplázó David Villa is már csak egyszer villant; a spanyolok éppen az ő góljával verték a hajrában a svédeket, majd a görögökkel a B csapat bánt el magabiztosan, ugyanakkor különösebb csillogás nélkül. Ezt követte az olaszok elleni nyögvenyelős százhúsz perc, amely legfeljebb csak a tizenegyesekkel kiharcolt győzelem miatt lehet emlékezetes a spanyoloknak, a mutatott játék miatt kevésbé.
Az egyszeres kontinensbajnok spanyolok 1984 óta először jutottak négy közé nagy tornán (felnőtt Eb-n vagy vb-n), és már biztosan éremmel távoznak, csak az a kérdés, milyen színűvel. Az oroszok ugyanakkor már eddigi szereplésükkel is rekordot döntöttek, mivel a „szovjet birodalom” felbomlása óta, Oroszország néven először élték túl a csoportkört. Érhető, hogy tovább írnák a történelmet, például azzal, hogy fennállásuk során első ízben legyőzik a spanyolokat. Ez még egyszer sem jött össze nekik, holott erre már négyszer is kísérletet tettek – szemszögükből a mérleg: egy döntetlen, három vereség.
