Élet-Stílus

Nem forgathatják római templomokban az új Dan Brown-filmet

Kitiltották a római templomokból az Angyalok és démonok című misztikus thriller amerikai stábját, mert a produkció "nem egyeztethető össze" a római egyházkerület nézeteivel.

Ron Howard, A Da Vinci-kód című sikermozi előzményfilmjeként számon tartott
Angyalok rendezője a Róma szívében fekvő Santa Maria del Popolo és a Santa
Maria della Vittoria templomban szeretett volna felvételeket készíteni. A két
kultúrtörténeti jelentőségű épületet Caravaggio freskói és Bernini szobrai
díszítik, az egyik kápolnát pedig Rafaello tervezte. A filmezési tilalom nem
vonatkozik a templomok külsejére.


A Santa Maria del Popolo

A Santa Maria del Popolo

A szigorú elutasítás egyébként nem mai keletű, már 2007-ben
megszületett a döntés, a kérdés azonban csak most vált aktuálissá, amikor a
jelenetek felvétele elkezdődött Rómában – közölte hétfőn Marco Fibbi, a római
egyházkerület szóvivője.

“Ez a film a megszokott vallási érzülettel szembe menve
foglalkozik vallási kérdésekkel. Segítettünk volna nekik egy olyan munkában,
ami szép lett volna, ez azonban nem egyeztethető össze a nézeteinkkel” –
indokolta a döntést a szóvivő, aki emlékeztetett arra, hogy a Dan Brown-regény
és az abból készült A Da Vinci-kód című film megjelenése vezetett a határozott
elutasításhoz.


“Ez egy előzményfilm A Da Vinci-kódhoz, és nyilvánvaló, hogy a téma is
ugyanaz lesz” – fogalmazta meg az ellenvetés lényegét az illetékes.

Dan Brown Angyalok és démonok című misztikus thrillere egy
ősi titkos testvériségről, az Illuminátusokról szól, belekeverve a
pápaválasztást és a Vatikánt pusztulással fenyegető óriási erejű bombát. A
főszerepben ismét Robert Langdon (Tom Hanks) szimbólumszakértő nyomoz a rejtély
után. A Sony stúdió szárnyai alatt készülő film a tervek szerint 2009-ben jut
el a mozikba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik