Élet-Stílus

Közúti razzia indult Pest megyében

A nagyobb városokban és a bevezető utak mentén harmincnál is több helyen lehet számítani rá, hogy a rendőrök leállítják a kocsikat.

Nagyszabású, hétvégi közúti ellenőrzési akció kezdődött szombaton a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) és a Mátrix Police gépjármű-felderítő polgári szervezet együttműködésével. A kontroll kiterjed a biztonsági öv használatára, a vezetés közben a mobiltelefon használatára, az ittas vezetésre, az esetleges gyorshajtásra – ez utóbbit a Mátrix traffipaxaival mérik be.

A hétvégeken átlagosan 30-40 nagyobb baleset következik be a közutakon, és rendszerint több halállal végződik, e szomorú statisztikán akarnak javítani a fokozott ellenőrzéssel. Az akcióban 200-nál is több polgárőr és rendőr vesz részt – mondta el a Mátrix elnök-helyettese, Fásy Géza.

Török Csaba rendőr alezredes arra hívta fel a figyelmet, hogy a fővárosi agglomeráció útjai az átlagosnál is forgalmasabbak, ezért a megye ötven rendőre elsősorban ezeken a helyeken végzi szombaton az ellenőrzéseket. A szabálysértőknek bírságot kell fizetniük, súlyosabb esetben a helyszínen be is vonhatják a jogosítványukat – hívta fel a figyelmet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik