Élet-Stílus

Befejezte Justine Henin

Két héttel az év második Grand Slam tornája előtt bejelentette azonnali visszavonulását a női teniszezők világranglistáját vezető Justine Henin. A belga klasszis elmondása szerint már régóta kacérkodott a gondolattal.

“Egy csodálatos kaland ért véget ma, de már régóta fontolgatom ezt a lépést” – mondta sajtókonferenciáján a 26 éves klasszis, majd leszögezte, végérvényes és visszavonhatatlan döntésről van szó.

Henin alig két héttel a francia nyílt teniszbajnokság előtt tette meg bejelentését, rácáfolva egyúttal azokra a találgatásokra, hogy esetleg még megvárja a Roland Garrost, Wimbledont vagy a nyár végi olimpiát. Az elmúlt három évben ő volt a párizsi Grand Slam-torna győztese.

A csúcson hagyja abba

“Nem csupán egy korszak végéről van szó, hanem egy másik kezdetéről is” – hangoztatta a bajnoknő a pályafutása kezdetét jelentő, kicsiny Limelette városában tartott sajtótájékoztatón. “Úgy érzem, mintha máris három életet éltem volna. Mindent beleadtam a sportba, amit tudtam, és mindent ki is vettem belőle, amit adni tudott nekem” – fogalmazott a belga klasszis.

Henin pályafutása során 43 WTA-tornagyőzelmet aratott egyesben, ezek közül hét alkalommal diadalmaskodott Grand Slam-viadalon. Ő az első női teniszező, aki világranglista-vezetőként hagyja abba a versenyzést.

Befejezi sikerekben gazdag pályafutását (AFP)

Befejezi sikerekben gazdag pályafutását (AFP)

Tavaly a belga fenomén – válása és sérülései, valamint egy viszonylag jelentős kihagyás ellenére – még sikert sikerre halmozott, de idei teljesítménye már jelezte, hogy törés következett be pályafutásában. Múlt héten a nyolcaddöntőben búcsúzott a berlini tornától, és már akkor úgy nyilatkozott, hogy “hiányzik belőle a tűz”. Az e heti római tornát pedig fáradtságra hivatkozva lemondta.

A sajtótájékoztatón könnyeivel küszködő, de határozottnak mutatkozó sportoló leszögezte, úgy érzi, már nincs meg benne az a buzdító érzés, amely eddig hajtotta előre diadalútján. Kijelentette azt is, hogy emelt fővel távozik. Sajnálatát fejezte viszont ki, hogy négy évvel az olimpiai bajnoki címe után nincs már módja megpróbálni, hogy újabb ötkarikás aranyérmet szerezzen hazájának.

Emlékezetes bajnok

Henin egy éven belül a második belga teniszklasszis, aki visszavonul: tavaly egy másik volt világelső, Kim Clijsters jelentette be sportpályafutásának befejezését.

Larry Scott, a női profi teniszezők tornáit szervező WTA főigazgatója közleményt adott ki Henin bejelentéséről, és minden idők egyik legemlékezetesebb bajnokaként méltatta a belga sztárt. Hozzátette, ritkaság, hogy egy sportoló ebben a korban és ebben a szezonban, karrierje csúcsán távozik, de “Justine mindig a saját szabályai szerint játszott, a szó legnemesebb értelmében”.

—-Reakciók, névjegy—-

Serena Williams: “Nagy bajnok volt, sok fejfájást okozott nekem, tavaly pedig egészen kivételes évet zárt. A legjobbakat kívánom neki. Istenem, mit is mondhatnék még egy ilyen klasszisról? Nincs annyi idő, hogy eléggé méltassam őt.”

Roger Federer: “Hatalmas sokk ez a teniszvilág számára. Meglepő, hogy egy hónappal a Roland Garros és két hónappal Wimbledon előtt döntött így, ráadásul utóbbit még nem nyerte meg. Sajnálom, hogy kiszállt, de bizonyára megvan rá az oka.”

Ana Ivanovics: “Nagyszerű játékos volt, aki rengeteget elért és sokat adott a tenisznek. Szomorúan értesültem a visszavonulásáról, de ez az ő döntése.”

Venus Williams: “Kiváló ellenfél volt. Mindig a legjobbat hozta ki magából, és nem törődött a körülményekkel. Nagyon tudott küzdeni, ettől lett ő a legjobb a világon.”

Francesco Ricci Bitti, a Nemzetközi Tenisz Szövetség elnöke: “Justine nemzedékének egyik legjobbja volt, és bája, stílusa különböztette meg őt a többiektől. Mindig büszkén képviselte hazáját, 2001-ben Fed Kupát nyert a belga válogatottal. Sajnálom, hogy nem védheti meg Athénban szerzett aranyérmét a pekingi olimpián, de így is rengeteget tett a teniszért.”

Justine Henin névjegykártyája:
Született: 1982. június 1., Liege (Belgium)
Lakóhely: Marloie (Belgium)
Magasság/testsúly: 1,68 m/57 kg
Ütőfogása: jobbkezes
Profijátékos: 1999. január. 1. óta
Jelenlegi világranglista-helyezése: 1.
Legjobb világranglista-helyezése: 1. (először 2003. október 20-án)
Tornagyőzelmei egyesben: 43, ebből 7 Grand Slam (2003: Roland Garros, US Open, 2004: Australian Open, 2005: Roland Garros, 2006: Roland Garros, 2007: Roland Garros, US Open)
Összkeresete: 19 461 375 dollár

Ajánlott videó

Olvasói sztorik