Élet-Stílus

Szávayt leiskolázták Rómában

Az első körben aratott sima győzelmét követően Szávay Ágnesnek esélye sem volt a római tenisztorna második fordulójában a hazai közönség előtt pályára lépő Sara Erranival szemben. A világranglistán jóval szerényebb helyet elfoglaló rivális lemosta a pályáról a fiatal magyart.

A 1,34 millió dollár összdíjazású római salakpályás női tenisztorna nyitókörében a világranglistán 15. magyar játékost – akárcsak egy hete Berlinben – a kínai Jen Cével hozta össze sors, akit ezúttal is 6:1, 6:1 arányban legyőzött.

A második körben is egyoldalú meccset játszott Szávay Ágnes, ám ezúttal ő gratulálhatott olasz ellenfelének az egy óránál alig valamivel hosszabb összecsapáson.

Hullámzó teljesítményt nyújtott az utóbbi hetekben (MTI/EPA)

Hullámzó teljesítményt nyújtott az utóbbi hetekben (MTI/EPA)

Az első szettben momentumai sem igazán voltak a 19 éves magyarnak a rangsorban 60. – szabadkártyával induló – Sara Errani ellen. A 33 percig tartó első felvonásban háromszor brékelte Szávayt az olasz, és könnyedén, 6:0-ra behúzta a játszmát.

A folytatásban sem változott a játék képe, Errani már 5:1-re is vezetett, amikor Szávay összekapta magát, fordítani azonban már nem tudott, végül 1 óra 13 perc alatt elbukta a csatát. “Ellenfelem nagyon jól játszott, ráadásul szerencséje is volt: ami nekem egy centire kiment, az neki egy centivel belül volt. A továbbiakban már készülök a Roland Garrosra” – mondta vereségét követően a Vasas teniszezője.

Szávay után nagy meglepetésre kiesett az első helyen kiemelt Ana Ivanovic is: a szerb játékost a bolgár Cvetana Pironkova búcsúztatta három játszmában, 2 óra 21 perc alatt.

Róma, női torna
Második forduló:
Errani (olasz)-Szávay (11.) 6:0, 6:3
Pironkova (bolgár)-Ivanovic (szerb, 1.) 6:4, 5:7, 6:2

Első forduló:
Pennetta (olasz)-Szavcsuk (ukrán) 6:7, 6:3, 6:1
Schnyder (svájci, 9.)-Koriceva (ukrán) 3:6, 6:2, 6:3
Makarova (orosz)-Vaidisova (cseh, 13.) 6:4, 4:6, 6:2
Kirilenko (orosz)-Petrova (orosz, 18.) 3:6, 7:5, 6:4
Cornet (francia)-Dusevina (orosz) 6:1, 6:3
Bondarenko (ukrán)-Garbin (olasz) 7:5, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik