Élet-Stílus

Hoki-vb: a horvátok is kipipálva

A magyar jégkorong-válogatott hozta a kötelezőt a szapporói divízió I-es vb-n: 3-0-ra verte a horvátokat, így szombaton a feljutásért játszik az ukránokkal.

Pat Cortina szövetségi kapitány a horvátok ellen pihentette Szuper Leventét, és Hetényi Zoltánt állította a kapuba. A Volán fiatal hálóőre remekül védett, olykor bravúrral hárított, így a negyedik válogatott mérkőzését is kapott gól nélkül úszta meg.

Az első harmadban békés játszadozás folyt a jégen, a mieink kissé álmosan játszottak, bár még így is irányították a meccset. Az első 20 perc legnagyobb helyzetét a bennmaradásért harcoló horvátok hagyta ki, pontosabban Hetényi lábbal nagyot védett.

A folytatásban már valamivel jobban pörgött az esélyesebb magyar együttes. Kiváltképp Vas Márton, aki háromszor is ziccerbe került, egyszer ugyan betalált, ugyanakkor a bírók nem adták meg a gólt, mivel a magyar csatár magasra tartott bottal, azaz szabálytalanul terelte a korongot a horvátok hálójába.

Maradt a gól nélküli döntetlen, és egy kettős magyar emberelőny után sem változott az eredmény. A jég négy perccel a harmad vége előtt tört meg – na, nem szó szerint… -, Ladányi Balázs passza után a mérkőzés legjobb magyarjának megválasztott Peterdi Imre bombázott a jobb felső sarokba.


A magyarok lenullázták a horvátokat (MTI/EPA)

A magyarok lenullázták a horvátokat (MTI/EPA)

A záró periódusban Palkovics Krisztán kétszer is eredményes volt (előbb a saját kipattanóját lőtte be a kapus lábai között, majd a jobboldali bedobó kör tetejéről tüzelt a jobb alsó sarokba), míg a horvátok kettős fórban sem tudtak szépíteni.

A négy mérkőzés után még hibátlan magyar csapat szombaton a feljutásért játszik majd az ukrán válogatottal.

A kapitány értékelése

„Csak a mostani meccsre összpontosítottunk, nem foglalkoztunk azzal, mi vár ránk szombaton az ukránok ellen. Azonban így is nehéz volt, mert a horvátok jól tartották magukat. Megpróbáltunk egyszerűen, fegyelmezetten játszani. A találkozó jól szolgálta az ukrán csapat elleni felkészülést. Remélem, meg tudjuk tenni az utolsó lépést a nagy cél felé” – mondta az MTI-nek a kapitány, Pat Cortina.


Divízió I-es, 4. forduló:



Magyarország-Horvátország 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)


Gól: Peterdi (36.), Palkovics (47., 50.)

Litvánia-Észtország 4-1
Ukrajna-Japán 3-2, büntetőkkel

Az állás:
1. Magyarország 12 pont
2. Ukrajna 11
3. Japán 7
4. Litvánia 3
5. Horvátország 2
6. Észtország 1

Szombati program:

Litvánia-Horvátország, 6:00
Japán-Észtország, 9:30
Ukrajna-Magyarország, 13:00

A magyarok korábbi mérkőzései:


Észtország-Magyarország 3-5


Magyarország-Litvánia 6-0

Magyarország-Japán 4-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik