Élet-Stílus

Megvan a győri színház új igazgatója

Nagy Viktor színházrendezőt választotta a Győri Nemzeti Színház igazgatójává a győri közgyűlés csütörtöki, késő estébe nyúló zárt ülésén.

Az igazgatói tisztségre öten pályáztak, ám Koltay Gábor színházi és filmrendező visszalépett, így négyen maradtak versenyben : a tisztséget elnyert Nagy Viktoron kívül Forgács Péter, a teátrum megbízott igazgatója, aki a fegyelmi eljárással menesztett Korcsmáros Györgyöt követte a győri színházvezetői poszton. Korcsmáros ugyancsak benyújtotta pályázatát korábbi állására, amelyet 15 éven át töltött be a Rába-parti városban. Gergely László rendező szintén pályázott.

Nagy Viktor kinevezése ez év júliusától 2013 nyaráig szól. A jobboldali többségű közgyűlés döntését követően a városháza folyosóján Nagy Viktor újságírói kérdésekre válaszolva cáfolta és “bulvárízű félreértésnek” nevezte azokat a sajtóhíreket, melyek szerint ő Orbán Viktor kulturális tanácsadója lenne.

Terveiről szólva kiemelte: szórakoztatva tanító, korszerű népszínházat szeretne csinálni a győri színházból. Meg akarja őrizni a teátrum értékekeit, ám a műsorpolitikában és a színház szerkezetében változásokat tervez bevezetni. A magas színvonalon teljesítő művészeket szeretné kiemelten megbecsülni.

Nagy Viktor 54 éves, a rendezői diploma megszerzése után 1988-ban a Madách Színházhoz szerződött, ahol prózai és zenés darabokat rendezett. 1991-től három éven át töltötte be a Magyar Állami Operaház főrendezői beosztását. Ebben az időszakban több operát állított színpadra hazai és külföldi színpadokon. Nevéhez fűződik egyebek között Szörényi Levente Árpád népe című misztikus operájának ősbemutatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik