Élet-Stílus

Fából készült biolaptopot mutat be a Fujitsu

A Fujitsu egy olyan új laptopot készül bemutatni, amelynek külső borítása cédrusfából, egyes komponensei pedig bioműanyagból készülnek. A kialakítással díjat szeretnének nyerni.

A készülék külső borítása teljes mértékben cédrusfából készül, néhány belső komponens pedig bioműanyagból, amely különbözik a hagyományos anyagoktól. Ennek készítése során ugyanis újrafelhasználható forrásokból, így például zöldségekből származó olajat használnak fel. A fejlesztés a cég reményei szerint új termékek egész családja előtt nyithatja meg az utat, ám ez még a jövő zenéje, hiszen első lépésben a kiállítás első díját szeretnék elnyerni a különleges kialakítással. A rendezvényen bemutatnak egy másik készüléket is, amelynek borítása már 30 százalékban a frissen kifejlesztett bioműanyagból áll majd.

A gyártó a japán Monacca csapatával közösen alakította ki az érdekes dizájnt. Ez utóbbi több hasonló terméket is piacra dobott, igaz a különböző bútorok és táskák mellett mindössze egy asztali kalkulátorral hívták eddig fel magukra a figyelmet. Ez utóbbi kerek formájú és a mai szemmel nézve kissé nagyra sikeredett, ám a retro hatású fa borítás sokak számára szimpatikus lehet.

Fából készült biolaptopot mutat be a Fujitsu 1

Arról nem érkezett hír, hogy a Fujitsu két laptopja pontosan milyen belsőt (vagyis hardvert) takar, illetve hogy a cég mikor szándékozik piacra dobni a készülékeket. Előfordulhat, hogy erre még nem állnak készen és a debütálásra még várni kell, mindenesetre mindenképpen jelzésértékű, hogy egy nagyobb gyártó ilyen határozottan elkötelezte magát az újítás mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik