A nyolcadikként rangsorolt Szávay Ágnes három játszmában legyőzte a szlovén Katarina Srebotnikot, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé az Amelia Island-i női tenisztornán. A világranglistán 15. magyar játékos ebben a szezonban csak Párizsban jutott ilyen messzire, akkor a döntőig menetelt.
Egyébként Srebotnik ellen hátrányból állt fel, az első szettben kétszer is elveszítette az adogatójátékát, egyszer ugyan ő is brékelt, de a rangsorban 26. helyen álló ellenfele 6:3-mal lépéselőnybe került. Szávay a folytatásra összeszedte magát, egyértelműen irányította a játékot, s meg is nyerte a meccset.

Jöhet a következő – Lindsay Davenport (MTI/EPA)
A második szettben három gémet is fogadóként nyert meg, majd a harmadik felvonásban is kétszer vette el Srebotnik szerváját, miközben ő elfogadhatóan adogatott, csupán három bréklabdája volt a szlovén riválisnak, ebből egyet-egyet értékesített. Szávay 2 óra és 3 perc alatt hozta a mérkőzést, és a legjobb nyolc között egy világsztárral, jelesül a korábbi háromszoros Grand Slam-győztes Lindsay Davenporttal találkozik majd.
A világranglista 30. helyén álló, az előző évad visszatérőjének megválasztott amerikai klasszis a nyolcaddöntőben három szettben verte a horvát Karolina Spremet. Davenport és Szávay első közös meccsét vívja majd.
Nyolcaddöntő:
Szávay (8.)-Srebotnik (szlovén, 12.) 3:6, 6:2, 6:3
