Élet-Stílus

2010-ben adhatják át az új Tisza-hidat

Két szakaszban, 2010 augusztusára készül el az M43-as autópálya 5-ös út és Makó közötti 31,6 kilométeres szakasza és a Maros-parti várost elkerülő út.

Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a tervek szerint az autópálya első, az 5-ös és a 47-es út közötti 6,7 kilométeres szakasza 2009 novemberére épül meg, a második Makóig tartó ütem az új Tisza-híddal, illetve a Maros-parti várost elkerülő 7 kilométeres főúttal, amely a 43-as útra vezeti vissza a forgalmat 2010 augusztusára készül el.

Az útépítéshez kapcsolódó közbeszerzési eljárást már kiírta a NIF Zrt., a kivitelezőkkel előreláthatólag májusban kötnek szerződést – tette hozzá. A beruházás költségeinek 67 százalékát uniós támogatásból fedezik, 33 százaléka pedig hazai forrás – tudatta az elnök-vezérigazgató.

Reményik Kálmán nagyon feszítettnek, ám tarthatónak nevezte a határidőket. Az új Tisza-híd építésére rendelkezésre álló 28 hónap elegendőnek tűnik, egy rendkívüli áradás azonban okozhat késést – fogalmazott a szakember.

Csicsely Gábor, a NIF Zrt. az M43-as építéséért felelős projektmenedzsere elmondta, a kétszer-két forgalmi- és egy-egy leállósávval elkészülő autópálya szinte teljesen sík terepen, töltésen halad majd. A beruházás során jelentős feladat lesz a rendkívül rossz talajviszonyok kiküszöbölése, a belvízelvezető rendszer kialakítása, az algyői szénhidrogénmezőn a közműkiváltás – itt három kilométeres szakaszon 180 vezetéket keresztez a pálya -, valamint a 660 méteres Tisza-híd megépítése és az ehhez kapcsolódó partfalvédelem.

A híd mellett az autópálya ezen szakaszán 25 műtárgy épül majd, ezek közül a legnagyobb a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonal fölött átívelő felüljáró lesz – tudatta a szakember.

Az autópálya következő, Makó és a román határ közötti 23,1 kilométeres szakaszának előkészítése már folyik, a beruházáshoz szükséges építési- és környezetvédelmi engedélyekkel már rendelkezik a NIF Zrt., a tervek szerint a magyar és a román oldalon egyaránt 2012 végére készül el az út – közölte Csicsely Gábor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik