Élet-Stílus

Csomaghegyek a londoni Heathrow-n

Már hatodik napja, hogy összeomlott a londoni Heathrow repülőtér 5-ös terminálja, ám a működése csak akadozva áll helyre. A repülőtér üzemeltetői csütörtökre ígérik a helyzet rendeződését.

A londoni Heathrow 5-ös terminálja (T5) március utolsó napját 54 járattörléssel zárta, így már több mint 300-ra emelkedett a terminál megnyitása óta törölt járatok száma. Ráadásul a járattörlésekre még április első napjaiban is számítani kell: kedden és szerdán mintegy 50 (belföldi és európai egyaránt) járat maradhat ki, azaz a járatok 13 százalékát törölhetik. Csütörtöktől azonban a járatok 92 százalékának az elindításában bizakodik a British Airways.

Hegyekben álló poggyászok

A csomagelosztó rendszer összeomlása következtében a becslések szerint mintegy 28 ezer csomag halmozódott fel az 5-ös terminál föld alatti poggyászkezelő részlegében.

Willie Walsh, a British Airways vezérigazgatója, aki vasárnap a kamerák előtt elismerte a felelősségét a káoszért, hétfőn este újra nyilatkozott. „A csomagelosztó rendszer viszonylag már jól működik” – hangsúlyozta Wals, aki szerint nem 28 ezer, hanem „csak” 19 ezer poggyász gyűlt össze, melyből reményei szerint 5 ezret még kedden visszakaphatnak a tulajdonosok.

Nem bírta a terhelést

Az 1500 milliárd forintos beruházással felépült ultramodern terminál forgalma a csütörtöki nyitás pillanatában összeomlott. A sorozatosan jelentkező súlyos technikai és munkaszervezési problémák miatt azóta is járatcsúszásokra és -törlésekre kerül sor. A British Airways az 5-ös terminálról induló, összesen mintegy ezer járatból vasárnapig 208-at volt kénytelen törölni, köztük az előző két napon egy-egy budapestit is.

Továbbra is fennakadásokkal üzemel a T5 (fotó: MTI/EPA)

Továbbra is fennakadásokkal üzemel a T5 (fotó: MTI/EPA)

A repülőtéren kialakult káoszt az óránként 12 ezer poggyász továbbítására alkalmas csomagelosztó rendszer összeomlása okozta. Az első szakértői vizsgálatok szerint a 17 kilométer hosszúságú szalagrendszer nem bírta a terhelést, míg egyes médiabeszámolók szerint a terminál személyzetét nem képezték ki megfelelően az új felszerelések kezelésére.

A kudarcba fulladt nyitáshoz az is hozzájárult, hogy az öt futballpályányi kiterjedésű utascsarnok üzemeltetéséhez nem volt elég személyzet, nem alakítottak ki elegendő parkolóhelyet a meglévő alkalmazottak számára, illetve nem működött a munkatársak biztonsági beléptető rendszere.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik